6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNem fognak európai polgárokká válni a bevándorlók

Nem fognak európai polgárokká válni a bevándorlók

A szakértő szerint a bevándorlókat nem a társadalom taszítja ki, hanem egyszerűen a saját életmódjukat követik, függetlenül attól, hogy egy másik kultúrába érkeztek.

Nyugat-Európában az elmúlt évtizedekben „kialakult egy olyan trend, amit a no-go zónák világának nevezünk” – jelentette ki Földi László biztonságpolitikai szakértő, a polgári hírszerzés egykori műveleti igazgatója az M1 Ma este című műsorában.

Saját identitásukat őrzik meg

Szerinte ezeket az embereket nem a társadalom taszítja ki, hanem egyszerűen a saját életmódjukat követik, függetlenül attól, hogy egy másik kultúrába érkeztek.

Mint mondta, az illegális bevándorlók vezérelvei között többek között megjelennek az iszlám erkölcsi és morális nézetei, és

nem hajlandóak elfogadni az adott ország törvényi és alkotmányos feltételeit.

Szerinte a bevándorlók nem fognak európai polgárokká válni, megőrzik azt az identitásukat, amelyből valaha érkeztek.

A svájci megoldás lenne a példa? 

Földi László arról is beszélt, hogy napjainkban a bevándorlók eleve törvénytelenül érkeznek, így felvetődik a kérdés, hogyan várható el egy ilyen személytől, hogy később betartsa az adott ország törvényeit. Hozzátette, Európába ugyanakkor be lehet jönni és le lehet telepedni, de csak bizonyos törvények és szabályok betartásával.

Szerinte ezt jelenleg Svájcban oldották meg a legegyszerűbb módon. Ha valamilyen migrációs hátterű személy bűnöző életmódot folytat, akkor kiutasítják. De ez a sors vár azokra is, akik évek eltelte után sem integrálódtak, vagy ha kiderül, hogy valamilyen terrorszervezettel állnak kapcsolatban.

A család meghatározó szerepet tölt be

Úgy véli, ha valaki terrorcselekményt követ el, nemcsak az elkövetőt, hanem

az egész családját ki kellene utasítani az országból.

Ezekben a kultúrákban ugyanis a családi háttér és családi erőtér meghatározó szerepet játszik. Szerinte olyan nincs, hogy valaki dzsihadista lesz, és erről a családja nem tud. Lehet, hogy a családtagok nem értenek egyet ezekkel a nézetekkel, de akkor is ahhoz a személyhez tartoznak, aki ilyet elkövet – magyarázta.

Polgárháborús helyzet is kialakulhat

Földi László arról is beszélt: napjainkban „elképesztő mennyiségű pénzeket” költenek a migránsok ellátására, akik még dolgozni sem tudnak, hiszen nem beszélik az adott ország nyelvét. Úgy fogalmazott: „válságos ez a fogyasztás-növelő bevándorlás-invázió Európa ellen, ugyanis súlyos stratégiai következménye van, hiszen akár polgárháborús helyzetbe is zuhanhat a térség, ha a hatóságok nem tudják megvédeni a többség érdekeit”.

szerző: hirado.hu
forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem