7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
Home18+Nem csak embereket betegít meg a koronavírus (18+)

Nem csak embereket betegít meg a koronavírus (18+)

New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal – jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium.

Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust.

Megvizsgálták a köhögő tigrist: kiderült, hogy elkapta a koronavírust

Az állatkerti tigris mellett több nagymacska tesztje is pozitív lett.
tigris
New York Bronx negyedének állatkertjében Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra.

Pozitív lett a koronavírusteszt

A minisztérium közleménye szerint Nadiát azt követően kezdték el vizsgálni, hogy szárazon köhögött, és étvágytalan lett. Először megröntgenezték, vérmintát vettek tőle, és ultrahangos vizsgálatokat végeztek el rajta, majd – tekintettel a New Yorkban tomboló koronavírus-járványra – megcsinálták a vírustesztet is.

A többi nagymacskát szintén tanulmányozták, és kiderült, hogy további három tigris és három oroszlán is megfertőződött. Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták az új típusú koronavírust.

Az állatkertet még március közepén bezárták, az első tigrisen annak a hónapnak a végén jelentkeztek a betegség tünetei. Paul Calle, az intézmény főállatorvosa úgy véli, hogy a nagymacska az állatkert egyik fertőzött, de tünetmentes alkalmazottjától kapta el a vírust.

A szövetségi minisztérium szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzés emberről állatra is terjedhet, de közleményében óva intette a már fertőzéssel diagnosztizáltakat attól, hogy kedvenc háziállataik közelében legyenek.

A képek illusztrációk. Forrás: Getty Images.

femina, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek