7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárNem adja fel, tovább küzd kislányáért a magyar sztárszínész

Nem adja fel, tovább küzd kislányáért a magyar sztárszínész

Továbbra is keserűen beszél helyzetéről a Jóban Rosszban egykori sztárja.

Nem csitulnak a kedélyek Kembe Sorel és gyereke édesanyja, Kondákor Zsófia között. Zsófi nem engedi, így a válás óta Sorel csak ritkán láthatja közös gyereküket, Katját.

Ezért döntött úgy, hogy felveszi a kesztyűt, és küzdeni fog a hosszabb láthatásért. Az édesapa azt is kifejtette, hogy amellett, hogy keveset foglalkozhat lányával, az is megviseli, hogy két találkozó között alig kap információt lányáról.

Korábban, amikor érdeklődtem Katjus iránt, Zsófi annyit válaszolt, hogy nem hajlandó semmilyen információt adni.

„Ez a viselkedés majd akkor fejti ki igazán a hatását, amikor a kislányom rájön, hogy az édesanyja – akit nyilván nagyon szeret – nem engedi találkozni az édesapjával, akit szintén nagyon szeret” – mondta Sorel a Best magazinnak, majd azt is elárulta, miben mesterkedik ellene Zsófi.

Van egy közös kollégánk és nagyon jó barátunk: Végh Judit. A kislányom édesanyja most őt hozza tanúskodni ellenem a bíróságra szeptemberben.

„Nem tudom, hogy a felügyeleti jog ügyében mit tudna mondani, de kíváncsian várom” – mondta Sorel, aki nem érti, hogy a közös barát, aki mellesleg édesanya, miért nem beszél Zsófi fejével.

„Zsófi Katjának okozza a legnagyobb kárt ezzel a viselkedéssel. Hiszen azt tudja, mennyire szeretem. Miért az a célja, hogy ne láthassam a gyerekemet? Miért akar kizárni az életéből?”

Persze a gyerektartásra azért igényt tart. Zsófi kilencvenezer forintot kért, amiből a bíróság először hetvenezret meg is állapított

– árulta el Sorel, aki fellebbezett, és végül másodfokon ötvenezerre mérsékelték a tartásdíjat.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem