15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldNem a merénylőt fogták el Berlinben

Nem a merénylőt fogták el Berlinben

forrás: Die Welt/MTI/Skynews

Továbbra is bizonytalan a hétfő este berlini tömeges gázolás háttere, és akár újabb támadás is történhet – figyelmeztettek a nyomozás vezetői kedden. A valódi tettes még szabadlábon van.

A berlini biztonsági szervek vezetőinek közös sajtótájékoztatóján Klaus Kandt a Die Welt című lap és az ARD országos köztelevízió biztonsági körökből származó értesüléseit megerősítve elmondta, nem sikerült igazolni, hogy valóban a gyanúsított ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este röviddel 20 óra után belehajtott a város nyugati részének központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál működő szabadtéri karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.

Igen erős kétségek támadtak azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított volt a támadó, bár még nem végeztek valamennyi vizsgálattal. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az illetőnek nincs köze az ügyhöz, teljes erővel nyomoznak tovább. Az eddigi egyetlen konkrét nyom egy mobiltelefon, amelyet a terhére rótt bűncselekményt tagadó gyanúsított szállásán, egy berlini menekültszálláson foglaltak le, és vizsgálatával még nem végeztek – fogalmazott korábban Klaus Kandt berlini rendőrfőnök.

Kiemelte, hogy továbbra is jelentős a terrorveszély Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket, az utcákon és tereken “erőteljes” a rendőri jelenlét.

Az ügyészség is megerősítette, szökésben lehet a valódi tettes

Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész iszlamista háttérre utaló merényletként jellemezte az esetet, és kiemelte: “meg kell barátkozni a gondolattal”, hogy előfordulhat, nem az őrizetbe vett gyanúsított a felelős a 12 halálos áldozatot és csaknem 50 sebesültet követelő támadásért.

Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője kiemelte: meglehet, hogy az igazi tettes szabadlábon van, fegyverrel rendelkezik és társak is segítik.

Eddig hat halálos áldozatot sikerült azonosítani, valamennyien német állampolgárok. A kamion vezetőfülkéjéből holtan kiemelt lengyel férfi halálának körülményeit nem sikerült pontosan feltárni, boncolása még nem ért véget.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem