Hirmagazin.eu
Főoldal » Nehéz helyzetbe került Vajna Timi férje halála után: mi lesz a közös otthonukkal?
Bulvár

Nehéz helyzetbe került Vajna Timi férje halála után: mi lesz a közös otthonukkal?

Andy Vajna élete végéig a tenyerén hordozta 38 évvel fiatalabb feleségét, Vajna Tímeát. Sokan találgatják, mi lesz ezután anyagilag az özveggyel? Folytatódhat az a meseszerű, fényűző életmód, amit a közösségi oldalán láthattunk eddig?

Bors értesülései szerint Vajna Timi teljesen el van veszve, amióta szeretett férje elhunyt. Mint azt a Blikk is megírta, Andy Vajna 74 éves korában hunyt el, január 20-án, hosszas betegség után. A filmügyi kormánybiztos halálával rengeteg probléma szakadt Vajna Timi nyakába, egyik barátnője pedig azt állítja: luxusautójának elvétele után nemsokára a hatalmas házból is ki kell költöznie az özvegynek.

Amíg Amerikában volt, az Audi terepjáróját visszavették tőle, mert az egy cég tulajdona. Most Andy egykori autójába kellett átülnie. De ami ennél is nagyobb probléma számára, hogy július elsején lejár közös otthonuk bérleti szerződése, úgyhogy hamarosan el kell hagynia a házat, amelyhez rengeteg szép emlék köti 

– mondta a Borsnak a bennfentes.

Vajna Timi barátnője, aki a neve elhallgatását kérte, a lapnak továbbá azt is elárulta, hogy Andy Vajna halálával Timi nem csak a lelki társát, de azt a pompát is elvesztheti, amelyben eddig élt férjének, a filmügyi kormánybiztosnak köszönhetően. Az informátor hozzátette: úgy tudja, Vajna Timinek nincsen félretett pénze.

Félretett pénze, úgy tudom, nincsen. Sürgősen lejjebb kell adnia az eddigi igényeiből, mert a jelenlegi helyzet szerint egyszerűen nincs más választása

– mondta a Borsnak a barátnő.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Fuszek Gábor

Hasonló hírek

Horvátországi luxust venne Brad Pitt

Edit

Gyógyszereken él Galambos Lajos: őszintén vallott egészségügyi gondjairól

Mazsi

Lehullt a lepel, a világhírű zenész valóban Diana szeretője lehetett

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------