7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekNégygyermekes anyát lakoltattak volna ki Budapesten, sikerült megakadályozni

Négygyermekes anyát lakoltattak volna ki Budapesten, sikerült megakadályozni

Gyakorlatilag egyik napról a másikra kerülhettek volna utcára. A kőbányai ház, ahol élnek, az önkormányzaté, és hamarosan lebontják, de nem kaptak cserelakást.

Négygyermekes édesanyát lakoltatott volna ki a kőbányai önkormányzat a Bihari utcából, gyakorlatilag egyik napról a másikra, ráadásul jogszerűtlenül, a kilakoltatási moratórium alatt.

Az esetről A város mindenkié csoport adott hírt, akik azt írták: a velük együttműködő Utcajogász Csoport végrehajtási kifogással élt az ügyben – valószínűleg az ő közbenjárásukra menekült meg a család attól, hogy utcára kerüljön, a probléma azonban ezzel még koránt sincs megoldva.

A kőbányai Bihar utca 8/c szám alatti ház jelenleg az önkormányzat tulajdonában van. Itt él az anya négy gyermekével, akik közül a legkisebb még csak egy hónapos. Január 22-én értesítette őket a végrehajtó, hogy három nappal később, 25-én ki fogják őket lakoltatni.

Az Utcajogász szerint a döntés már csak amiatt is jogszerűtlen, mert november 15 és április 30 között kilakoltatási moratórium van érvényben – ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban nem lehet utcára küldeni azokat a magánszemélyeket, akiket kilakoltatásra köteleznek.

A moratóriumot egyébként még tavaly év végén hosszabbította meg az országgyűlés KDNP-s javaslatra, egyhangú többséggel. Korábban december 1-től március 1-ig tartott. A változtatásnak pont az volt a célja, hogy a lakásukat elveszítő adósoknak és az önkormányzat jegyzőjének több ideje legyen a lakhatás biztosítására. Az indoklásban még az is szerepelt, hogy a téli időszakon túl a hűvös őszi, tavaszi időszakra is kiterjedjen a moratórium.

Ehhez képest egészen a mai napig, azaz a kilakoltatás előtt egyetlen nappal is kétséges volt, mi lesz a család sorsa, hiszen fennállt a veszélye, hogy a szervezet által benyújtott végrehajtási kifogást egyáltalán elbírálják-e ennyire rövid idő alatt.

Az édesanya határozott idejű bérleti szerződéssel kapta meg a lakást, ami 2017 őszén lejárt, és az önkormányzat nem is hosszabbította meg. Ennek ellenére, más alternatíva híján ott maradt gyermekeivel. Rendesen fizette a bérleti és a közüzemi díjat (a szerződés lejárta után is, nem volt elmaradása), mégsem indokolták meg külön a döntést. Problémája azonban nem elszigetelt: mivel a házat hamarosan lebontják, az ott lakó bérlőkkel szemben ugyanígy jár el az önkormányzat.

Az épületet 2016 nyarán nyilvánította életveszélyesnek az önkormányzat, mondván a függőfolyósokkal és a tetővel is súlyos gondok vannak, ezután rendelte el a jegyző a bontást.

Történik mindez azután néhány évvel, hogy az 1939-ben épült ház bekerült egy 700 milliós összköltségű városrehabilitációs programba, aminek keretében 2005 és 2011 között teljesen felújították.

A lakások nagy része megmaradt ugyanúgy egyszobásnak, viszont komfortosakká alakították át őket. A programnak része volt az ott élők komplex szociális támogatása is.

2017 decemberére a házban lévő lakásoknak nagyjából felét már kiürítették, év végére a 72 lakásból 35-ben éltek emberek. Azok a lakók, akik határozatlan idejű lakásbérleti szerződést kötöttek az önkormányzattal, jogosultak cserelakásra, azonban azok, akik határozott idejű szerződéssel költöztek be, sajnos már nem ilyen szerencsések: nekik az önkormányzat nem biztosít kötelezően cserelakást, akárcsak a négygyermekes édesanya esetében. A város mindenkié csoport szerint ez több mint 10 családot érint a házból, és sajnos arra is van esélyük, hogy a kilakoltatás után, alternatívák nélkül maradva hajléktalanná váljanak.

Az anya és gyermekei végül megmenekültek a kilakoltatástól, legalábbis egy időre. Az Utcajogász nemrég Facebook-posztban tudatta, hogy a kőbányai önkormányzat leállította a folyamatot, azonban kétséges, mi lesz velük a moratórium lejárta után, illetve hogy addig történik-e pozitív fordulat az ügyükben.

A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis kisgyermekes család ide vagy oda, május elsejétől minden további nélkül kitehetik őket az utcára.

„Az önkormányzatoknak és az államnak az lenne a feladata, hogy egy ilyen nehéz helyzetben támogassa a családokat, vagy legalább a lakhatásuktól ne fossza meg őket”, írja a csoport.

Az egyesületek karöltve küzdenek azért, hogy segítsenek a Bihari utcai ház lakóin. Korábban nyílt levelet írtak Kovács Róbert kőbányai polgármesternek és kérték, hogy tartsanak közmeghallgatást a kialakult helyzetről. Ez azért is lett volna hasznos és fontos, mert a fórumon maguk az érintettek is elmondhatták volna kéréseiket és megfelelően, első kézből informálódhattak volna sorsuk további alakulásáról. Mivel azonban a polgármester nem volt nyitott a kezdeményezésre, ez is elmaradt.

Emellett azért is harcolnak, hogy ne lehessen gyermekes családokat egyszerűen kilakoltatni, ezt ugyanis nem tiltják a magyar törvények. A cél érdekében törvénymódosítást kezdeményeztek, amiről bővebben itt lehet olvasni, ezen kívül demonstrációt is szerveznek február 3-ra, a Kossuth térre, hogy minél többek figyelmét felhívják a súlyos problémára. Azt szeretnék elérni, hogy kilakoltatáskor a helyi önkormányzatok vállaljanak felelősséget a gyerekes családok elhelyezéséért – jelenleg ugyanis rengeteg gyereket szakítanak el azért a családjától, mert a lakhatás nem megoldott.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem