7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeNagyvilágSzép helyekNégy Győr-Moson-Sopron megyei kastély újulhat meg

Négy Győr-Moson-Sopron megyei kastély újulhat meg

Forrás: MTI | 2015. 02. 17. 14:39:59

fertőd

A cél, hogy ezek a műemlékek önfenntartók legyenek, vagyis a kisebb-nagyobb átalakítások után legyen saját bevételük.
A kulturális, egészség-, gyógy-, vadász- és vallásturizmusra építenének a Nemzeti Kastélyprogramban részt vevő Győr-Moson-Sopron megyei kastélyok – hangzott el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ keddi fertődi konzultációján az Esterházy-kastélyban.

Sághi Attila, a központ elnöke emlékeztetett rá, hogy a kastélyprogram keretében a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban 33 milliárd forintos uniós és plusz 10 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre.

Összesen 35 helyszínen, ebből Győr-Moson-Sopron megyében a mihályi Dőry-kastélyban, a sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyban, a dénesfai Cziráky-kastélyban és a szanyi Püspöki-kastélyban három ütemben alakítanak ki olyan turisztikai attrakciókat, amelyek a fejlesztés után együttesen és önállóan is megállják a helyüket. A cél, hogy ezek a műemlékek önfenntartók legyenek, vagyis a kisebb-nagyobb átalakítások után legyen saját bevételük.

Sághi Attila körvonalazta: szerencsés helyzetben vannak abból a szempontból, hogy az uniós fejlesztési terv kidolgozásában a központ munkatársai is részt vesznek.

Az elnök arra figyelmeztetett, hogy egy műemlék vagy műemlékegyüttes turisztikai fejlesztéséhez a jelenlegi uniós szabályok szerint maximum 1,5 milliárd forintot használhatnak fel, azonban pluszforrásokat – például vidékfejlesztés címén – bevonhatnak.

A mihályi Dőry-kastélyban az egészség- és vadászturizmusra építenének. A helyi képviselő-testület tagja, Horváth Károly elmondta, hogy a fejlesztésbe és a hasznosításba külföldi befektetőket is bevonnának, amennyiben ez lehetséges.

Sopronhorpácson a gyógyturizmusra építenének Bük és Sárvár közelsége miatt – mondta a település polgármestere, Talabér Jenő.

A dénesfai Cziráky-kastélyban jelenleg a kapuvári Lumniczer Kórház és Rendelőintézet pszichiátriai és rehabilitációs osztálya működik. Benedek Zoltán főigazgató kijelentette, hogy a jelenlegi ellátás megmaradása mellett mindenre nyitottak, a kastély nagyméretű angolparkjában például rendszeresen tartanak esküvőket, emellett a park gondozása a pszichiátriai betegek terápiájának a része.

A szanyi Püspöki-kastély egykoron a győri egyházmegye püspökeinek nyári rezidenciája volt. A település polgármestere, Németh Gergely szerint a történelmi múltra lehetne építeni a fejlesztési koncepció kialakításakor.

Győr Attila, a Forster központ tudományos osztályvezetője elmondta, hogy a kormánynak március 30-áig kell benyújtaniuk a kastélyprogram fejlesztési koncepcióját. A konzultációs folyamat összesen hét állomásból áll. Február 24-én Ozorán folytatódik, a programban részt vevő Tolna és Somogy megyei kastélyok fejlesztési koncepcióiról tárgyalnak.

Kép: https://pixabay.com

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem