5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőHorgászat híreiNébih: népszerű a turista állami horgászjegy

Nébih: népszerű a turista állami horgászjegy

Népszerű a turista állami horgászjegy, több mint négyezren regisztráltak idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) turista állami horgászjegy rendszerébe és mintegy 2700-an ki is váltották a 90 napra érvényes jogosítványt – közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.

Egy 2014-es kutatás szerint a magyar fogyasztók harmada szokott valamilyen rendszerességgel halat vásárolni, jellemzően hiper- és szupermarketekben, azonban a megkérdezettek mintegy 35 százaléka saját maga, ismerőse, vagy családtagja által fogott halat fogyaszt.

horgaszjegy_logo_szoveges

A halvásárlás során a legfontosabb szempont a frissesség és az íz, de a válaszadók számára legalább ennyire lényeges az is, hogy a termék megbízható forrásból származzon – ami saját fogás esetén garantált – olvasható a közleményben.

Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre népszerűbb a horgászok körében a tavaly májusban bevezetett turista állami horgászjegy. A felhasználók egy alapvető horgász ismeretekből álló teszt sikeres kitöltése, majd bankkártyás fizetést követően 1-2 percen belül megkapják e-mail-ben a kért időpontra kiállított turista horgászjegyet és a fogási naplót.

Újdonság, hogy az érvényesség kezdetéről és lejártáról a horgászokat üzenetben értesíti a rendszer. Több vízhasznosító pedig – például a Balatonon is – kedvezményes területi jegyet is biztosít a turista horgászjegy mellé.

hirmagazin_2015-07-09_125840

A horgászat és a turista állami horgászjegy iránt érdeklődők a hétvégén személyesen is tájékozódhatnak a Nébih standjánál a 20. Bajai Halfőző Fesztiválon – ajánlja közleményében a hivatal.

MTI

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem