17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságNe dőljön be a "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen" ajánlatoknak

Ne dőljön be a „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” ajánlatoknak

forrás: MTI

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdte a karácsonyi ünnepek előtti országos kiemelt ellenőrzést, amelynek célja a nem biztonságos termékek kiszűrése, a jogszerűség vizsgálata – jelentette be Perger Mónika, az NFH főosztályvezető-helyettese. Elmondta: az ellenőrzések során elsősorban a nagy üzletláncokban, bevásárlóközpontokban, kitelepült vásárokon, piacokon vizsgálják egyebek közt az árfeltüntetést, az akciós ajánlatok valóságtartalmát, a termékbiztonságát, a laboratóriumban pedig vizsgálják a termékek megfelelőségét, kiemelt figyelmet fordítva a fényfüzérekre.

Perger Mónika felidézte, hogy 2014-ben a karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkor a vizsgált 32 fényfüzér 97 százaléka nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. Hozzátette: a múlt évben 800 karácsonyi ellenőrzést végzett a fogyasztóvédelmi hatóság, 270 esetben találtak hiányosságot, remények szerint ez az arány az idén javulni fog.

Ne dőljön be a "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen" ajánlatoknak
(MTI-fotó: Czika László)

Tavaly gyakori probléma volt a nem megfelelő árfeltüntetés, blokk-, nyugta- és számlaadás, a múlt évben jelentős tételt tett ki a fogyasztói megkárosítás, átlagban 1 vásárlásnál 200 forinttal csapták be a vevőt, a fenyőfa-értékesítés vizsgálatánál pedig 20 százalékos volt a kifogásolási arány – sorolta a főosztályvezető-helyettes.

Perger Mónika felhívta rá a figyelmet, hogy a hatósági jelenlét ellenére fontos a tudatos vásárlás, az alapos tájékozódás.

Vermes Bella, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kommunikációs referense a tudatos vásárláshoz kapcsolódóan arra hívta fel a figyelmet, hogy fényfüzéreket, szezonális műszaki cikkeket szaküzletben célszerű vásárolni, a későbbi problémák elkerülése végett meg kell őrizni a blokkot, nyugtát, számlát, illetve meg kell győződni valódiságukról. Ha 10 ezer forint feletti értékű műszaki árucikket vásárolnak, a fogyasztók próbálják ki a terméket, illetve ellenőrizzék a jótállási jegyet, hiba esetén a vásárlást követő 3 napon belül a kereskedő köteles kicserélni – hívta fel a figyelmet az NFH szakembere.

Ne dőljön be a "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen" ajánlatoknakBudapest, 2015. november 18. Elek Dóra és Kameniczky Péter, a Budapest Főváros Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának felügyelői próbavásárlást tartanak a karácsonyi vásár egyik árusánál a budapesti Vörösmarty téren 2015. november 18-án. MTI Fotó: Kallos Bea

Kriesch Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságon belül működő Európai Fogyasztói Központ igazgatója kiemelte, hogy határon túli vásárlás, szolgáltatás igénybevétele előtt célszerű tájékozódni az ottani szabályokról, jogorvoslati lehetőségekről. A magyarországi Európai Fogyasztói Központban ingyen lehet tanácsot kérni, továbbá személyre szabott szakmai és jogi segítséget tudnak nyújtani az EU-tagországok, valamint Izland és Norvégia esetében, távolabbi országokban már nehezebb a fogyasztói jogokat érvényesíteni.

Az Európai Fogyasztói Központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ünnepek előtt jó néhány új, külföldi székhelyű webáruház kezdi meg működését, és óvakodni kell a „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” ajánlatoktól.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem