5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságNappal még kórház, este már családi kör

Nappal még kórház, este már családi kör

2015 05 05 133900
Forrás: M1/Ma déelőtt | 2015. 05. 05. 13:31:00

Újszerű kezdeményezés indult el kedden az Őrzők Alapítvány (a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája hivatalos alapítványa) kétéves munkája nyomán: mostantól egynapos osztálya is van a kórháznak. Nyugat-Európában ez már működő gyakorlat.
Szabó András, a II. Sz. Gyermekklinika igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta: ez a kezelési forma eddig is működött, de nem voltak meg igazán a feltételek hozzá, a bejárókat azon az osztályon kezelték, ahol a bent fekvőket. Most arra nyílt lehetőség, hogy a bejáróknak nem kell felmenniük a fekvőbetegek közé, így egyrészt a gyerek érzi, biztosan hazamehet, másrészt megszűnik az a kockázat, hogy egy járványos időszakban valaki behozza a betegséget. A most megnyílt lehetőséggel elsősorban a hemato-onkológiai betegek élhetnek, akik évekig kapják a néha csak néhány órás kezelést, és a cél az, hogy amikor az állapotuk engedi, hazamehessenek. Az egynapos osztály természetesen a családnak is óriási segítség, hiszen a vigyázó szülőknek sem kell bennmaradniuk éjszakára, mert a kezelés egynapi programmá válik, nem zavarja meg a család normális működését, és néha az életéért küzdő gyerek is a családjában töltheti éjszakát.

2015 05 05 133827

Az átadáson Szabó András, az SE II. Sz. Gyermekklinikájának igazgatója arról beszélt, a nyolc ággyal és rendelővel felszerelt osztály létrehozása szép üzenete az intézményi, vállalkozói és civil szféra összefogásának. A professzor kitért rá, a klinikán európai szintű gyógyítómunka folyik, az ide érkező daganatos beteg gyerekek 70-80 százaléka gyógyultan távozik. Hozzátette, az alapítvány tevékenysége fontos a klinika életében, hiszen az adományok nélkül a szűkös egészségügyi finanszírozásból kevés lehetősége lenne az intézménynek pluszfejlesztésre.

2015 05 05 133920

Átadták a Tűzoltó utcai gyermekklinika egynapos osztályát

Szél Ágoston, az egyetem rektora is azt hangsúlyozta, hogy minden „külső” segítségnek örülnek, hiszen a belső intézményi költségvetési egyensúly megtartása is nehéz. A daganatos gyerekek gyógyítása mindig mindenkinek érzékeny pont – folytatta -, de összefogással szép eredményeket lehet elérni. Az egynapos osztály létrehozásához nagyban hozzájárult a Zwack Unicum Nyrt., amely négymillió forintot adományozott az alapítványnak, valamint a Morgan Stanley, amely 40 millió forinttal járult hozzá az osztály kialakításához. Az osztály kialakításakor arra törekedtek, hogy a legmodernebb felszereléseken túlmenően a környezet gyermekbarát és otthonos legyen. Kialakítottak egy játéksarkot, és falfestéssel, könyvekkel és társasjátékokkal teszik elviselhetőbbé az ottlétet. A klinika az ország legnagyobb gyermekonkológiai centruma is, tavaly több mint kilencezer fekvő- és 85 ezer járóbeteget kezeltek. Az egynapos osztályon évente 1200 daganatos és leukémiás gyerek kap kezelést.

2015 05 05 133840

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az átadáson tartott beszédében kiemelte, az országban a legtöbb daganatos gyermeket a Tűzoltó utcai klinikán kezelnek, és a klinika a ma elérhető legmagasabb szintű ellátást nyújtja. Felidézte, hogy a klinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány tevékenysége 25 éve alatt több mint egymilliárd forintot gyűjtött össze magán- és vállalkozói adományokból különféle fejlesztésekre. Az a szemlélet Magyarországon, hogy a kormány minden problémát megold, nem vezet megoldásra, a helyi összefogás és együttműködés, a támogatók megtalálása mindenképpen elismerésre méltó – állapította meg a miniszter. Balog Zoltán hangoztatta, hogy az alapellátás megerősítésén túl az egynapos ellátás az egyik legfontosabb törekvése az egészségpolitikának.

2015 05 05 133808

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work