11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekIdőjárásNapos idő lesz a hosszú hétvégén

Napos idő lesz a hosszú hétvégén

Szombaton napközben a többórás napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhőkre számíthatunk.

A keleti tájakon egy-egy zápor előfordulhat. A délnyugati, nyugati szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk széllökések.

A csúcsértékek 25 és 28 fok között alakulnak. Késő estére 18, 23 fokra hűl a levegő – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

(Forrás: OMSZ)(Forrás: OMSZ)

Vasárnap éjjel nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet kezdőik, de a Tiszántúlon reggelig derült marad az ég. Csapadék nem valószínű. A déli szél mérsékelt marad. A minimumok többnyire 12 és 17 fok között alakulnak.

(Forrás: OMSZ)(Forrás: OMSZ)

Vasárnap napközben a sok napsütés mellett nyugat felől átmenetileg szinte mindenütt megnövekszik, majd a déli óráktól nyugaton, késő délutántól keleten is jelentősebben csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. A déli szél megélénkül, a Fertő környékén meg is erősödik. A  legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul.

(Forrás: OMSZ)(Forrás: OMSZ)

A jövő hét elején, hétfőn napos idő várható északnyugaton gomolyokkal, a déli, délkeleti megyékben kicsivel több fátyolfelhővel. Csapadék általában nem lesz, de az északnyugati megyékben este egy-egy zápor, zivatar előfordulhat.

A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Éjszaka a hőmérsékleti minimum 13 és 20, nappal a amximum 29 és 33 fok között alakul.

(Forrás: OMSZ)(Forrás: OMSZ)

Kedden többnyire derült, napos, csapadékmentes idő várható, de északon, északnyugaton gomolyfelhők képződnek, és ezeken a tájakon estefelé nem kizárt egy-egy zápor kialakulása. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Éjszaka 14 és 20, nappal 29 és 34 fok között alakulnak a hőmérséklet szélsőértékei.

(Forrás: OMSZ)(Forrás: OMSZ)

OMSZ

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem