6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságNapokon belül érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés

Napokon belül érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés

A következő hónapokban két alkalommal is külön összegekhez jutnak a nyugdíjasok: november elején kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelést, a jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg a címzettekhez

– mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy a két juttatás pár hónap alatt összesen 125 milliárd forintot jelent a nyugdíjasoknak.

„A 2020-as költségvetés tervezésekor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számoltunk, így januárban ennyivel emelkedtek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Az első nyolchavi adatok alapján ugyanakkor a Pénzügyminisztérium szakemberei arra jutottak, hogy négy százalék lehet a várható nyugdíjas fogyasztói árnövekedés, a kormány emiatt 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott” – mondta az államtitkár a napilapnak.

Hozzátette: a kiegészítést januárig visszamenőleg, egy összegben kapják meg az arra jogosultak, az aktuális nyugdíjukkal egy időben. Az érintettek együttesen 47 milliárd forinthoz jutnak így.

A jövő év elején érkezik meg a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege. Mint Tállai András rámutatott, a 13. havi nyugdíjat négy lépcsőben állítja vissza a kormány. Jövőre negyedhavi összeget kapnak kézhez az időskorúak, 2022 elején félhavit, a 2023-as kifizetés háromnegyed havi összegnek felel majd meg, 2024-ben pedig a havi nyugdíj teljes összege eljut a jogosultakhoz.

A 13. havi nyugdíjjal azután minden esztendőben teljes összegben számolhatnak az idősek

– mondta az államtitkár, aki külön hangsúlyozta: a kormány válságidőszakban is előteremti a fedezetet rá, hogy visszaadja azt a juttatást, amit annak idején Gyurcsányék elvettek. Mint Tállai András megjegyezte, a 13. havi nyugdíj kezdőösszegeként jövőre 77-78 milliárd forinthoz jutnak az időskorúak.

Ezenkívül – tette hozzá az államtitkár – jövőre már jelentős gazdasági növekedéssel számol a kormány, olyannal, amely nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőséget ad. Erre a célra 2021-ben 53 milliárd forintot tett félre a kormány – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

magyarnemzet, mti

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work