12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségNapokat kell már csak várni a nemzeti rákellenes stratégiára

Napokat kell már csak várni a nemzeti rákellenes stratégiára

Július 30-ára végleges formájában is elkészülhet a nemzeti rákellenes program – közölte az Országos Onkológiai Intézet (OOI) szombaton az MTI-vel.

Kép: Dr. Kincses Gyula

Az OOI azt írta: az elmúlt időszakban a még nem véglegesített programról félrevezető, hamis állítások jelentek meg a sajtóban. Az intézet a közleményben tételesen cáfolta ezeket, köztük azt is, hogy a program „nem foglalkozik túl sokat” az elsődleges megelőzéssel. Kiemelték, hogy a dokumentum külön fejezetben, hat oldalon tárgyalja az elsődleges megelőzés kérdéseit és a megelőzéssel kapcsolatos teendőket, részletesen kitér a dohányzás és az alkoholfogyasztás elleni küzdelem, valamint a táplálkozási szokások megváltoztatásának fontosságára, valamint a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás fiúgyermekekre való kiterjesztésére.

Tovább erősödik a dohányzás- és az alkoholellenes prevenció

A program külön hangsúlyt helyez az Európai Rákellenes Kódexben szereplő, a rák kialakulásának kockázatát csökkentő intézkedések erőteljes társadalmi kommunikációjára és megvalósítására. Külön is szorgalmazza a dohányzás és alkoholfogyasztás elleni küzdelem erősítését tájékoztató anyagokkal, a leszokást segítő programokkal, a betegszervezetek bevonásával és médiakampány segítségével – ismertették.

Közölték, a program alapján elkészített akcióterv első pontja teljes egészében a primer prevenció kérdéseivel foglalkozik. Emellett az aktualizált anyag egyik fő célkitűzése az onkológiai diagnosztika és terápia további centralizációja: a daganat gyanújának első felmerülésekor soron kívül előírnák a daganatos betegek legalább megyei onkológiai központba irányítását. Ennek révén a betegség gyanújától a diagnózisig és a megfelelő terápiás terv felállításáig eltelő idő maximálisan 2 hétre rövidülne. Kitértek arra is: a statisztikai adatok szerint az 1950-es évektől 1990-ig folyamatosan és meredeken emelkedett a magyarországi daganatos halálozások száma. Ez a folyamat 1992 után – a gyakoriság változatlan emelkedése mellett – jelentősen lassult, majd 2001 óta megállt, illetve kisebb mértékű csökkenést mutat.

Rákstop után csökkenés a cél

2001-ben az újonnan diagnosztizált daganatos betegek halálozási aránya 46 százalék volt, míg 2015-ben 35 százalékra mérséklődött. A halálozási arány 11 százalékos csökkenése 80 ezer haláleset elkerülését jelenti – írta az OOI, hozzátéve: ez nemzetközi összehasonlításban is jelentős eredmény. Miután az elmúlt 25 évben sikerült megállítani a daganatos elhalálozások számának emelkedését, az új program célkitűzése a daganatos halálozás 10 százalékos csökkentése 2030-ig – tették hozzá.

A miniszter szakmai javaslatai szerint felújított program 105 oldalon tartalmazza a rákellenes küzdelem minden elemét, a megelőzésen, a szűréseken, a diagnosztikus, terápiás és rehabilitációs lehetőségeken túl a társadalmi szervezetek és a felvilágosítás, oktatás feladatával bezárólag – áll az OOI közleményében.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work