14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódHoroszkópNapi horoszkóp – 2017. március 9., csütörtök

Napi horoszkóp – 2017. március 9., csütörtök

forrás: hirado.hu

A Vízöntőnek hamarosan egy fontos ügyben kell döntést hoznia, a Skorpió sok lehetőség közül választhat, a Mérleg kicsit szétszórt a mai napon.

Kos (március 21.-április 20.)
Szerelmi téren nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elképzeli. Hiába veti ki a hálóját, az illetőnek esze ágában sincs belesétálni. Bár minden jól bevált hódítási módszerét beveti, de kénytelen belátni, hogy ebben az esetben, nem jár sikerrel. Ez azonban nem veszi el a kedvét, sőt csak még nagyobb erőfeszítésre készteti. Nem ismer lehetetlent és bizakodik.

Bika (április 21.-május 20.)
Őszintesége, most kellemetlen helyzetbe hozhatja, kerülje a nyílt véleménynyilvánítást. Inkább engedjen meg magának némi mellébeszélést vagy akár kisebb hazugságot, mint maga alatt vágja a fát. A párja még valahogy lenyeli a nyílt és kissé nyers véleményét is, de a felettesei már valószínűleg nem lesznek ilyen elnézőek. Még az állása is veszélybe forogna.

Ikrek (május 21. – június 21.)
A kompromisszum időnként nagyon sokba kerül, de ebben az esetben nincs más választása. Fogadja el a körülményeket, és próbálja meg túltenni magát a dolgokon. Nem annyira vészes a helyzet, mint amilyennek az első pillanatban tűnik. Szerencsére Ikrek jegyűként nagyfokú rugalmasság jellemzi, ezért ezt a pozitív tulajdonságát most kamatoztathatja.

Rák (június 22. – július 22.)
Szívesen lazítana, de erre nincs módja, mert a körülmények most nem teszik lehetővé. Ugyanis mindenhol helyt kell állnia, és úgy megszerveznie a napját, hogy mindenre jusson ideje. Nem maradhat el a feladataival, mert akkor sohasem tudja utol érni magát. A feszített munkatempó viszont nem tesz jót az egészségének, ezért időnként muszáj lesz lassítania.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Próbálja meg önmagát kissé háttérbe szorítani, hogy a társa is szóhoz juthasson. Igaz, hogy nagyon kedveli, ha a társaság központja lehet, és élvezi, ha mindenki dicséri, de most mégis elégedjen meg a másodhegedűs szerepével. Ne aggodalmaskodjon, és legyen türelemmel, mert ez a helyzet úgy sem tart örökké, és újra átveheti a már megszokott vezető szerepét.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
A saját érdekében, még ha bántja is a sértés, inkább nyelje le, ne szóljon vissza. Ugyanis olyan emberrel van dolga, aki képes minden szavát kiforgatni. Olyan ügyesen tud minden helyzetben átalakulni, akár egy kaméleon. Mindig feltalálja magát, és természetesen csak a saját érdekeit nézi. Sokkal jobban jár, ha túlteszi magát a dolgon és máskor messzire elkerüli.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kicsit szétszórt a mai napon, emiatt akár komoly kár is érheti. Fokozottan ügyeljen az értéktárgyaira és a pénztárcájára. Amennyiben gépkocsival közlekedik, semmi értékes dolgot ne hagyjon az üléseken, mert könnyen lába kelhet. Ám, ha gyalogosan közlekedik, akkor sem árt az óvatosság, főleg a gyalogos átkelőnél győződjön meg arról, hogy zöld legyen a lámpa.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Ne higgye, hogy nincs más választása, mert igenis nagyon sok lehetőség közül választhat. Ragadja meg az alkalmat, ne engedje ki a keze közül. Talán megrémíti a változtatás, de ez csak egy pillanatnyi állapot. Utána ugyan úgy feltalálja magát és megállja a helyét, mint máskor. Ez az év a Nap éve, az újra kezdés és a nagy lehetőségek ideje. Ne habozzon tovább.

Nyilas (november 22. – december 21.)
A türelmének köszönheti, hogy képes még a legnehezebb helyzetben is nyugodt maradni és megőrizni a hidegvérét. Ezt a jegyében tartózkodó Szaturnusz bolygónak köszönheti, ami megakadályozza abban, hogy meggondolatlanul cselekedjen, vagy könnyen eljárjon a szája. Időnként hajlamos túlzásokba esni az élet számos területén, de a bajt most sikerül elkerülnie.

Bak (december 22. – január 20.)
Megfordul a fejében, hogy rendbe hozza a kapcsolatát, és biztos benne, hogy meg is találja a módját. Míg a hivatása területén nagyon magabiztosan mozog, addig az érzelmi életében kissé bizonytalan. Viszont úgy gondolja, hogy a jó pap is holtig tanul, akkor miért ne tudná megtalálni a megoldást. Az elhatározása már fél siker, a többit meg a sors megoldja.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Hamarosan egy fontos ügyben kell döntést hoznia, és lehet, hogy a lépés megtétele megrémiszti. A legjobb megoldás, ha ne kapkod el semmit, hanem először alszik rá egyet. Nem szabad összekevernie a sorrendet, azaz előbb gondolkodjon, és csak utána cselekedjen. Ugyanis, ha fordítva cselekszik, akkor olyan hibás lépést tehet, amit már nem tud helyrehozni.

Halak (február 20. – március 20.)
Optimizmusára az egyik barátjának nagy szüksége van. Szánjon időt, hogy melléálljon és lelket öntsön belé. Együtt érzése nagy segítség most az életében, igyekezzen mindenben támogatni. Bár igen érzékeny és sebezhető, mégis, amikor számítanak a tanácsára, akkor képes önmagát és akár a lelki fájdalmát is félre tenni. Sokkal erősebb, mint gondolná.

 

Most népszerű

Hasonló hírek