7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódHoroszkópNapi horoszkóp – 2017. március 8., szerda

Napi horoszkóp – 2017. március 8., szerda

forrás: hirado.hu

A Skorpió a fogadalmát meglepően jól tartja, a Vízöntő jól érzi magát a kapcsolatában, a Ráknak meg kell hoznia egy fontos döntést.

Kos (március 21.-április 20.)
Nyugtalan és nem találja a helyét. A jegyében tartózkodó Uránusz bolygó folyamatosan valami új cél felé hajszolja, és arra ösztönzi, hogy elhagyja jól kitaposott utat. Szabadság vágya felerősödik, és függetlenül attól, hogy boldog e a kapcsolatában, új és izgalmas kalandok keresésére ösztönzi. Legyen megfontolt, mert jobban jár, ha nem enged a csábításának.

Bika (április 21.-május 20.)
Az ígéretét igyekezzen mindenképpen megtartani, nehogy szava hihetetlennek tűnjön. Nem vetne jó fényt, ha már rögtön a kapcsolata elején mellébeszélne. Megbízhatóság az egyik jó tulajdonsága, de most úgy látszik, hogy nem akarja érvényre juttatni. Pedig az illetőnek, nagyon fontos az adott szó, ezért, ha szeretné meghódítani, akkor ne keresse a kiutat.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Sikeres napra számíthat, és a még Jupiter bolygó is támogatását is élvezheti. Használja ki a kedvező bolygóállásokat és valósítsa meg a terveit, és ragadjon meg minden alkalmat, hogy a célját elérje. A szerelemben csak akkor kockáztasson, ha biztosan tudja már, hogy mit akar. Most fölöslegesen ne vállaljon kockázatot, mert nem érdemes bonyolítani az életét.

Rák (június 22. – július 22.)
Hamarosan meg kell hoznia egy fontos döntést, de addig még van bőségesen ideje, hogy mindent alaposan átgondoljon. Rák jegyűként a kapkodás nem jellemző tulajdonsága, sőt inkább túlságosan is sokat tétovázik. Ugyanis nem szereti a változást, főleg a költözködés viseli meg. Hajlamos még akkor is a csigaházában maradni, ha már az esze azt súgja, hogy lépjen.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Létfontosságú, hogy jól takarékoskodjon az energiáival, mert még rengeteg feladat várja. Ne vesse bele magát meggondolatlanul a munkájába, hanem használja ki a kitűnő szervező képességét. Mindent a megfelelő időben, tartja a mondás, és ebben az esetben is érvényes. Kapkodással csak elronthat mindent és nagy az esélye annak, hogy hibát vétsen, és veszítsen.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kisebb egészség ügyi panaszokkal küszködhet, ami akár ágyba is kényszerítheti. Elképzelhető, hogy máskor könnyebben regenerálódott, de most akár krónikussá is válhat a betegsége. Ne akarjon a saját orvosa lenni, és anélkül, hogy az orvosával megbeszélné, ne vegyen be nyakra-főre különféle gyógyszereket. Ugyanakkor másoktól se fogadjon el gyógyszert.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Még a hűvös időben is inkább melege van, mint fázna, aminek nyomós oka van. Új kaland van kilátásban, és az illető nagyon is megfelel az ízlésének. Szívesen megismerkedne közelebbről is vele, de azonnal az inába száll a bátorsága, ha arra gondol, hogy lépnie kellene. Valami csodában reménykedik, vagy egy olyan jó tündérben, aki a kockázatos munkát elvégezné.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Az év elején tett komoly fogadalmát meglepően jól tartja, bár néha azért visszaesik. Mégis büszke magára, mert maga sem hitte, hogy végig tudja csinálni. A kezdeti nehézségek után, már könnyedén veszi az akadályt és már áldja az eszét, hogy belefogott és nem hallgatott senkire sem. Igaz, hogy nem volt könnyű elkezdeni, de nem visszakozna semmi kincsért sem.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Ebben az esetben lehet egy kicsit könnyelműbb és vállalhat több kockázatot is. Hallgasson a szívére és akkor nem érheti csalódás. Természetesen nem könnyű új életet kezdeni és hátrahagyni a megszokott, és kényelmes életét, de valamit valamiért. Most csak a célt lássa, és ne engedje, hogy az újtól való félelmei visszahúzzák. Hová tűnt az optimizmusa, lelkesedése?

Bak (december 22. – január 20.)
Érdemes lenne újra átgondolnia az egyik ismerősével való konfliktusát. Ne hagyja elmérgesedni a helyzetet, jobb minél előbb tisztáznia a félreértéseket. Sokkal nyugodtabban fog aludni, ha nem nyomasztja már ez a probléma. Tegye meg az első lépést, függetlenül attól, hogy ki kezdeményezte a vitát. A nagyvonalúságával elkerülheti az állandó idegeskedést.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Jól érzi magát a kapcsolatában és nincs az a partner, akiért kockára tenné a boldogságát. Pedig sokan próbálják elcsavarni a fejét, de kitartóan állja a sarat. Bár, ha őszinte akar lenni magához, akkor nagyon is, legyezgeti a hiúságát a hódolók hada. Ám mivel közöttük nem talál senkit, akiért érdemes lenne kockáztatnia, ezért így könnyű hűségesnek maradnia.

Halak (február 20. – március 20.)
Csak abban az esetben vállalja el a feladatot, ha biztos benne, hogy sikerrel meg is oldja. Hagyatkozzon a megérzéseire, azok még sohasem hagyták cserben. Amennyiben a legkisebb kétely is felmerül, akkor inkább lépjen vissza. Fölöslegesen nem szabad kockáztatnia, és minek borítaná fel a lelki egyensúlyát. Adódik majd ennél jobb lehetőség is, mondjon inkább nemet!

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work