Hirmagazin.eu
Főoldal » Napi horoszkóp – 2017. január 28., szombat
Horoszkóp

Napi horoszkóp – 2017. január 28., szombat

forrás: hirado.hu

A Bak sokkal több figyelmet fordít a családjára és önmagára, a Nyilas kapcsolata miatt nyugtalan, a Szűz nehezen tudja kezelni a szeretteivel kialakult konfliktust.

Kos (március 21.-április 20.)
Élvezi a mai napi semmittevést, pedig az otthonában rengeteg dolga lenne. Szeretné utol érni magát, hogy ne nyomasszák az el nem végzett munkák. Szeret kényelmesen dolgozni, és ki nem állhatja, ha kapkodnia kell, vagy ha sürgetik. Ettől mindig ideges lesz, ahogy most is, amit a jegyében járó Mars bolygó tovább fokoz. Nem akar vitázni, mert nyugalomra vágyik.

Bika (április 21.-május 20.)
Új kihívásokkal kell szembe néznie, de most érdekes módon nem fél a változásoktól, sőt még inkább felvillanyozza. Izgatja a lehetőség, hogy megmutathatja, hogy mire képes. Már régóta érlelődött a lelkében a változtatás gondolata, mert időnként túl egyhangúnak érezte az életét. Persze ehhez a párja bíztatása is kell, aki próbálja rábírni, ne féljen az újdonságoktól.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Magányosnak érzi magát, még sincs kedve kimozdulni otthonról. Nem az anyagiak hiánya okozza a kedvetlenségét, hanem nem talál kedvére való rendezvényt. Szívesen elutazna valahová, de ahhoz már túl késő van, hogy az utolsó pillanatban találjon egy megfelelő utat. Legalább menjen társaságba, mert váratlanul megismerkedhet valakivel, akire később is számíthat.

Rák (június 22. – július 22.)
Pénzügyek terén kedvező fordulatra nem számíthat, ezért csak a legszükségesebbre költsön. Ne hagyja, hogy a szerettei a szívére hatva, fölösleges dolgok megvásárolására ösztönözzék. Álljon a sarkára, különben számos álmatlan éjszakát szerez magának. Igyekezzen felvázolni a jelenlegi anyagi helyzetét, de ügyeljen a szavaira, ne essen végletekbe, ne ijessze meg őket.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
A munkahelyén jól mennek a dolgai, a munkájával meg vannak elégedve, ezért a mai napon nyugodtan pihenhet, nem kell újabb pénzügyi lehetőségek felkutatásán törnie a fejét. Szereti és tudja is élvezni az életet és nem sajnálja a pénzét a szeretteire vagy barátai költeni. Igaz, gyakran a kelleténél nagyvonalúbb, de meggyőződése, egy „király” nem lehet smucig.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Nehezen tudja kezelni a szeretteivel kialakult konfliktust, aminek elsősorban kommunikációs oka van. Sajnos makacsul ragaszkodik az elképzeléséhez, és meg van győződve a saját igazáról. Ellentmondást nem tűrő, pedig ezzel csak elodázza a probléma rendezését. Belső feszültsége és a ki nem beszélt gondjai erős fejfájáshoz, sőt esetleg migrénhez is vezethetnek.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
A szerelmi csalódásából hosszú ideig tartott a felépülés, de már szerencsére túltette magát, ezért szívesen keresne magának egy új társat. Biztonságra és meleg otthonra vágyik, mert nem szeret egyedül lenni. Mérleg jegyűként a második legszerencsésebb jegy, ráadásul még a Jupiter bolygó is a jegyében jár, ezért minden esélye meg van egy új szerelemre.

Skorpió (október 23. – november 21.)
A legjobban önmagában bízik, nem szívesen támaszkodik másokra, mert van elég kitartása, hogy a vágyait megvalósítsa. Inkább csak a saját tapasztalataiból tanul, ha hibázik. Most viszont szüksége lenne egy baráti jó tanácsra, hogy dönteni tudjon. Nem ígéri, hogy meg is fogja fogadni, mert van annyira önfejű, hogy a legtöbbször csak a saját feje után megy.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Párkapcsolata miatt nyugtalan, mert érzi, hogy nincs minden rendben kettőjük közt. Szeretne új színt vinni a viszonyukba és több időt együtt tölteni a párjával, de a munkája miatt kevés a lehetősége. Látja, kezdenek eltávolodni egymástól, és a kapcsolatuk kihűlő félben van. Ráadásul a Szaturnusz bolygó miatt sötétebbnek látja a helyzetét, mint az valójában van.

Bak (december 22. – január 20.)
Elhatározza, hogy az újesztendőben sokkal több figyelmet fordít a családjára és önmagára is. Megfogadja, hogy igyekszik kevesebbet dolgozni. Mindjárt hozzá is lát egy családi program szervezéséhez, de nem sok sikerrel jár, mert a szeretteinek nem sok kedvük van kimozdulni otthonról. Nem kesereg, hanem egyedül elmegy egy hosszabb sétára.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Vízöntő jegyűként ne felejtse el megünnepelni a születésnapját, függetlenül attól, hogy hány éves. Mivel úgyis egy évben csak egyszer ünnepelheti, legyen nagyvonalú önmagához. Hívja meg a barátait és az ismerőseit, ne sajnálja a pénzt arra, hogy a vendégeskedésnél kitegyen magáért. Természetesen túlzásokba nem kell esnie, de egy kis vidámság önre is ráfér.

Halak (február 20. – március 20.)
Tökéletesen tisztában van vele, hogy többet kellene mozognia, mert a téli időszakban érzi, hogy egyre jobban elkényelmesedik. Már alig várja, hogy tavasz legyen, de ugyanakkor tart attól, hogy addigra a felszedett kilóktól, ha továbbra is így folytatja nem fog tudni megszabadulni. A szerencse a pártfogásába veszi, mert akad jelentkező, akivel úszni mehet.

 

Hasonló hírek

Napi horoszkóp – 2015. március 02., hétfő

info

Napi horoszkóp – 2017. November 19.

Mazsi

Napi horoszkóp: 2015. november 7., szombat

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------