10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódHoroszkópNapi horoszkóp - 2016. március 29. , kedd

Napi horoszkóp – 2016. március 29. , kedd

forrás: hirado.hu

A Kos a napi feladatokat könnyedén oldja meg, a Bikának végre túl kell tennie magát egy sérelmén, az Ikrek most roppan sikeresen veszi az akadályokat.

Kos (március 21.-április 20.)
A napi feladatokat játszi könnyedséggel megoldja, mert élvezi, amit csinál. Nem okoz gondot eligazodnia a munkahelyén az emberi kapcsolatok és érdekek szövevényében sem. Ügyesen lavírozik anélkül, hogy kellemetlenségei lennének belőle. A magánéletében már közel sem bánik ennyire ügyesen a szavakkal, és az érzelmei is megtévesztik.

Bika (április 21.-május 20.)
Itt az idő, hogy túltegye magát bizonyos dolgokon, mert már úgy sem tud ellene tenni semmit sem. Ugyanis túlságosan késő, hogy rendezze és átbeszélje az illetővel a dolgokat. Igaz hogy keserű szájízzel gondol rá, és az elmulasztott lehetőségekre, ezért kellene az egészet elfelejtenie. Fölöslegesen emészti magát, hiszen bármi is lenne, az már eső után köpönyeg.

Ikrek (május 21.- június 21.)
Sikeresen veszi az akadályokat, és ha már elindult az útján, akkor ne térjen le róla. Fogadja el az élet kínálta lehetőségeket, legyen az továbbképzés vagy egy külföldi tanulmányút. Hosszútávra azonban ne tervezzen, mert a külföldön végzett munka kimerítené és talán még egészségi problémákat is okozna. A megkeresett pénz pedig nem kárpótolná a betegségekért.

Rák (június 22.- július 22.)
A bevételei egyelőre fedezik a kiadásait, de ha továbbra is ilyen tempóban folytatja a költekezést, akkor  ne csodálkozzon, hogy a pénztárcája laposabb lesz a kelleténél. Tervezze át a költségvetését, és ahol lehet, faragjon le belőle. Ne essen végletekbe, és ne vonja meg a falatot a szeretteitől és önmagától, mert nem fog elszegényedni.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Nehéz helyzetbe kerül, mert igazságot kéne tennie, ami nem is olyan egyszerű. Tisztában van vele, hogy bármelyik fél oldalára is áll a másikban egy új haragost szerez magának. Mind a ketten biztosak a saját igazukban, emiatt szinte lehetetlen meggyőzni őket az ellenkezőjéről. Legszívesebben gyorsan visszakozót fújna, de azzal a se lenne a probléma elintézve.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Bizonyos dolgokról másképpen vélekedik, de ez ne akadályozza meg abban, hogy egy régi barátságot felrúgjon. Igaz, nagyon jó, ha egyformán gondolkodnak, és számos fontos dologban azonos véleményen vannak, de mégsem ikrek, akik szinte egyformák. Fogadja el, hogy két ember sohasem lehet tökéletesen egyforma, de épp ez a jó a barátságban.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Szerencsés most a szerelemben, és mégsem elégedett. Csalódottságának oka, hogy a megszokottnál jóval több energiát kell belefektetnie a hódításba. Érzelmei nagyon vegyesek, mert izgatja is a feladat és hajtja a győzelem vágya, de ugyanakkor fél a visszautasítástól, az esetleges kudarctól.  Emiatt a külvilág és a választottja szemében egyaránt bizonytalannak tűnik.

Skorpió (október 23. -november 21.)
Túlságosan megértő, pedig ebben a helyzetben sokkal következetesebbnek kellene lennie. Maga sem érti az okát, hogy miért ennyire elnéző az illetővel, és miért jár a kedvébe. Már másoknak is feltűnik, hogy nem szokott így viselkedni, és próbálják figyelmeztetni, de nem sok foganatja van. Igaz, ami igaz, igen szimpatikusnak találja, és talán vonzódik is hozzá.

Nyilas (november 22. -december 21.)
Az sem vigasztalja, hogy a pénzügyei kimondottan jól alakulnak, mivel a szerelemben már közel sem ilyen szerencsés. Természetes, hogy nagyon jó, hogy nem kell egy ideig az anyagi helyzete miatt aggódnia, de mit ér a pénzzel, ha akit szeretne meghódítani, az nem áll kötélnek? Hamar rájött, hogy pénzzel nem tud venni se szerelmet se boldogságot.

Bak (december 22. -január 20.)
Nem könnyen adja ki a kezéből a gyeplőt ám most kénytelen, mert különben komoly veszteséget szenvedhet el. Muszáj legalább látszólag háttérbe szorítania magát, hogy megszerezze, amire már régóta vágyik. A cél érdekében még az elveit is feladja, mert most a cél szentesíti az eszközt. Biztos benne, ha elérte, amit akar, visszaszerzi a pozícióját.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Nagyon fontos lenne, hogy reálisan lássa a dolgokat és ne túlozza el. Ugyanis, ha csak a saját szemszögéből képes megítélni a helyzetét, akkor jogosan vádolják azzal, hogy elfogult magával szemben. Igyekezzen a másik helyzetébe is beleélni magát, és a szerint meghozni a döntését. Ám, ha legyőzendő ellenfélnek látja, azzal nem megy semmire.

Halak (február 20. – március 20.)
Nagyon bántja, hogy olyan hirtelen volt a kedvesével, és vérig sértette. Már szívesen békülne, de nem tudja hogyan is kezdjen hozzá. A munkahelyén nem zavarhatja, mert ő azt vallja, magánéleti problémája nem tartozik senkire. Pedig minél hamarább tisztázni szeretné a dolgokat vele, mert úgy érzi, hogy megszakadna a szíve, ha elveszítené.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work