Hirmagazin.eu
Főoldal » Napi horoszkóp – 2016. február 21., vasárnap
Horoszkóp

Napi horoszkóp – 2016. február 21., vasárnap

forrás: hirado.hu

Az Ikrek jól teszi, ha kerüli a kalandokat és inkább a családjára figyel, a Rák szeretné helyrehozni az elkövetett hibát, a Bak fontos ügyben csak családtagjaival együtt döntsön.

Kos (március 21.-április 20.)
Törődjön bele, hogy bizony erről a lehetőségről már lecsúszott. A szokásos lelkesedése alább hagyott és ez éppen elég volt, hogy elvigyék az orra elől azt, amire régóta vágyott. Most már hiába a bánat, sőt a mérgelődés sem segít, nincs mit tenni, bele kell törődni. Hogy nagyon szerette volna és most majd megszakad a szíve utána?  Ne bánkódjon, majd akad másik.

Bika (április 21.-május 20.)
Érzelmi élete akkor lesz kiegyensúlyozott, ha nem csak a saját igényét helyezi előtérbe, hanem a társa vágyát is figyelembe veszi. A birtoklási vágyát építse le, és ne várja el, hogy a párja teljes mértékben behódoljon. Tegyen egy nagyvonalú gesztust, és hordozza a kedvesét a tenyerén. Harmónia vágya közismert, ezért igyekezzen, hogy ne okozzon csalódást.

Ikrek (május 21.-június 21.)
A kalandokat kerülje el bármekkora is a kísértés, mert igen nagy a lebukás veszélye. Ugyanis a romantikus hangulatban nem képes a veszélyeket reálisan felmérni. Szívesen belelátja a még alig bimbódzó viszonyába a vágyait, elképzeléseit. Kiszemeltjét ne ruházza fel olyan tulajdonságokkal, amivel nem is rendelkezik, mert így csak délibábot kerget.

Rák (június 22.-július 22.)
Sokat gyötrődik azon, hogy még helyrehozhatja-e az elkövetett hibáját. Gyötrődnie felesleges, mert az csak eső után köpönyeg lenne. Hiszen tisztában van vele, hogy kapkodása türelmetlenséggel karöltve okozta a bajt. Ám, ha valóban komolyan gondolja, hogy kijavítja, akkor bízzon benne, hogy a Jupiter bolygó biztosan segítségére siet, és egyengetni fogja az útját.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
A sors újra visszahozta azt, akit egyszer már elveszített. Most itt az alkalom, hogy újra kezdjék, ezért ne aggodalmaskodjon, hanem merje bátran kinyitni a szívét. Sérelmeit szorítsa háttérbe és ne foglalkozzon a múltbéli eseményekkel, mert azok már rég köddé váltak. Itt és most éljen, a jelenben akarjon boldog lenni, a jövő meg attól függ, mennyit tanul a múlt hibáiból.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Ne vegyen igénybe olyan előnyöket, aminek később biztosan meg kell fizetnie az árát. Bármennyire is szüksége lenne rá, nem éri meg, mert nem tudhatja, hogy mennyi ideig kell hálálkodnia érte. Inkább érje el a célját kicsit később, de saját erejéből. Így hosszú időre biztosan elkerüli az álmatlan éjszakákat.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Ne sajnálja a pénzt, sem az idejét arra, hogy kikapcsolódjon, hiszen nem kímélve magát rengeteget dolgozik. Legalább pár napra utazzon el, ahová régóta vágyik. Akár egyedül, akár társsal megy biztosan feltöltődve tér majd vissza. Higgye el, már nagyon nagy szüksége van rá, mert csak így tudja hosszú távon is állni a sarat a szokásos nagy versengésben.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Jó szervezéssel még megmentheti a napját. Csak össze kellene fogniuk és kivenni mindenkinek a részét a feladatokból. A lelkesedéssel a közös cél érdekében akár hegyeket is meg lehet mozgatni. Okos érveléssel és a megfelelő stílussal meg tudja győzni a szeretteit. Kerülje az erős szavakat és ne utasítgasson, hanem kérje meg őket és akkor időben elkészülnek.

Nyilas (november 22.-december 21.)
A látszat néha csal, ezért ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget annak, ha az új partnere hűvösebb a kelleténél. A szíve is azt súgja, hogy biztos lehet az érzelmeiben, de akkor miért lát rémeket? Az eddigi tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy igen szorosan szeretne kötődni. Igaz, hogy nem lángol és ostromol, mert valószínűleg nem olyan tüzes és lelkes típus.

Bak (december 22.-január 20.)
Fontos ügyben ne hozzon egyedül döntést. Mivel a családját is érinti a változás, ezért őket is illik megkérdezni és kikérni a véleményüket. Lehet, hogy megszokta, hogy egyedül is elboldogul az életben, de most ne vállalja egyedül a felelősséget. Ez olyan ügy, amely a család minden tagjára tartozik. Legjobb, ha összeülnek és közösen hozzák meg a végleges döntést.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Anyagi gondok kötik le a gondolatait, emiatt nincs kedve sehová sem elmenni. Pénzügyi helyzete most enyhén szólva labilis, ami csak saját magának köszönhet. Ugyanis hol indokolatlanul költekezik, hol pedig minden ok nélkül túlságosan takarékoskodik. Nehezen tud ellenállni a szép dolgoknak és ilyenkor a kelleténél jobban kinyitja pénztárcáját.

Halak (február 20. – március 20.)
Nyugalomra és csöndre vágyik, de éppen az ellenkezőjét kénytelen elviselni. Otthonában szinte pattanásig feszült a helyzet, és emiatt egyre jobban érzi a kiegyensúlyozott napnak vége. A feszült hangulatot rá lehet fogni az időjárás frontokra is, de a valódi okok mélyebben húzódnak meg. Valójában a szerettei nehezen tudnak egymáshoz alkalmazkodni.

 

Hasonló hírek

A nagy pénzhoroszkóp! Ez a 9 csillagjegy lesz a legszerencsésebb jövőre a pénzügyekben!

Mazsi

Napi horoszkóp – 2016. június 30., csütörtök

Edit

Napi horoszkóp – 2016. november 27., vasárnap

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------