13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációNálad már működik? Az első Messenger-újítás, amit mindenki imád! Oszd meg!

Nálad már működik? Az első Messenger-újítás, amit mindenki imád! Oszd meg!

Szerelmeket, barátságokat tehet tönkre a Messenger, de a jelek szerint már lesz visszaút.

Mindenkinek ismerős lehet a szituáció: már elküldtünk egy üzenetet a Messengeren, amit később megbántunk, és szerettük volna visszahívni vagy törölni az elküldött szöveget. Pedig egy rossz helyre elküldött félmondat is tönkretehet akár egy szerelmet, vagy barátságot is.

A Facebook üzenetküldő szolgáltatásában az elküldött üzenetek törlése jelenleg nem megoldható, azonban a közeljövőben ezek a levelek is törölhetőek lesznek a beszélgetésekből.

A Facebook már korábban is lebegtette ezt a funkciót, vagyis azt, hogy lehetővé teszi majd az elküldött üzenetek visszahívását, törlését a Messengerben. Eddig csak ígéret volt mindez, most viszont a Facebook már teszteli is az újítást.

A kiszivárgott screenshotok (képernyőfelvételek) alapján a Facebook rövidesen frissíti a Messengert az új funkcióval. Ezután elegendő lesz hosszan nyomva tartani egy elküldött üzeneten az ujjunkat, majd megjelenik a törlés és a visszahívás lehetősége. Az első nálunk tünteti el az üzenetet, míg a második a címzett eszközeiről. 

Azonban van egy kis üröm az örömben: a legnagyobb közösségi oldal úgy állította be a funkciót, hogy csak egy bizonyos ideig lehessen visszahívni az elküldött üzeneteket.

Forrás: twn.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work