13.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekGazdaságNagyon sok fiatal felnőtt él a szüleivel

Nagyon sok fiatal felnőtt él a szüleivel

forrás: MTI

Huszonegy év alatt több mint duplájára nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik bár elmúltak 20 évesek, még mindig a szüleikkel élnek – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Nagyon sok fiatal felnőtt él a szüleivel

A lap a Központi Statisztikai Hivatal műhelytanulmánya alapján azt írja: a 20-39 éves korosztály 31,4 százaléka él a szüleivel, 1990 óta folyamatosan növekszik a demográfiai szempontból hátrányos életformát választók száma.

Az elemzés szerint míg 1990-ben 459 ezren éltek a szüleikkel ebben a korosztályban, 2010-re számuk majdnem megduplázódott, 819 ezerre nőtt, és bár a növekedés üteme mérséklődött, ma 883 ezer „felnőtt gyereket” tartanak nyilván.

Az elemzés szerint kitolódott a fiatalok önállósodása: míg 1990-ben a 21 évesek körében már több volt az önálló, mint a szüleivel élő fiatal, addig most a váltás már csak a 25. életévtől következik be.

A legnagyobb arányban a 20-24 éves fiatalok laknak még otthon, alátámasztva ezzel az iskolában töltött évek növekedését. Az elemzés szerint a férfiak közül többen és tovább maradnak a szüleikkel, mint a nők, és míg a felnőtt gyerekként élő férfiak száma másfélszeresére emelkedett, a nőknél 25 százalékos növekedést lehet elkönyvelni.

Jelentős a különbség az iskolai végzettség tekintetében: az érintettek többségének érettségi a legmagasabb végzettsége, csupán 17 százalékuknak van diplomája- írja a Magyar Nemzet.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem