Image default
Időjárás

Nagyon rövid időn belül kezdődik: jégeső és intenzív záporok érkeznek hatalmas viharral – és fülledt hőséggel – itt a riasztás

Többféle figyelmeztetés van érvényben, a legdurvább egyelőre a hőség miatt kiadott, ami az északkeleti megyékre érvényes, és másodfokú.

Azonban órákon belül lecsapnak az előrejelzések szerint a viharok, hatalmas szél és komoly jégeső kísérheti egyes helyeken a zivatart.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint vasárnap az országban több helyen már mérséklődik a nappali felmelegedés. Északnyugaton 25 fok alatti középhőmérséklet várható, ugyanakkor az Alföldön, északkeleten még mindig 26, 27 fok körüli középhőmérséklet valószínű. Ez azt jelenti, hogy van, ahol még 36 fokot is mérhetünk, de néhány helyen már csak olyan 28 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála.

Hétfőn már leginkább csak a Tiszántúl északi részén haladhatja meg a középhőmérséklet a 25 fokot.

A hőség miatt vasárnapra másodfokú riasztást adtak ki három megyére:

Az OMSZ térképén jól látható, hogy keleten, északkeleten komoly hőségre lehet számítani, de a nyugati országrészben más csökken a hőmérséklet / Forrás: met.hu

Figyelmeztetés van érvényben a várható intenzív zivatarok, illetve felhőszakadások miatt. A riasztás az egész országra érvényes, első fokú. Azaz gyakorlatilag bárhol lehet számítani egy kiadós esőre, ami még nem is lenne baj, csak a jelzés szerint komoly szélvihar és jókora jégeső is kísérheti ezeket bizonyos helyeken.

Az egész országban lehet zivatarra számítani / Forrás: met.hu

Az OMSZ weboldala, a met.hu így ír a várható veszélyes időjárási jelenségekről:

“Vasárnap a déli óráktól többfelé várható zivatar, leghamarabb egy DNy-ÉK-i tengely mentén (Dél-Dunántúl, Dunántúl keleti része, középső országrész, Észak-Magyarország). A későbbiekben délután, este a zivatarok várhatóan átterjednek más országrészek irányába (Alföld délkeleti része, illetve északnyugat) is. A zivatarokhoz helyenként felhőszakadás (rövid idő alatt 20-50 mm csapadék), jégeső (akár 2 cm-t meghaladó átmérő), illetve 60-70, egy-egy helyen 80-100 km/h-s szélrohamok társulhatnak. Heves zivatarok kiemeltebb eséllyel az Alföldön, középső országrészben, Dél-Dunántúlon fordulhatnak elő a délutáni, kora esti órákban, de kialakulásukhoz máshol is elégségesek a feltételek.

Éjszaka ugyan kevesebb helyen, de továbbra is számítani lehet zivatarokra, valamivel jobb eséllyel az Alföldön, hajnalban leginkább a középső országrészben, melyekhez elsődlegesen felhőszakadás társulhat. Hétfőn folytatódik a záporos, zivataros időjárás, de nyugaton már kissé stabilabb lesz a légkör. Kiemelten a középső országrészben (Duna-Tisza köze, Északi-középhegység nyugati része, a Dunántúl keleti része) az intenzívebb csapadékgócokból rövid idő alatt 30-60 mm-t meghaladó csapadék is hullhat. Az Alföldön kialakuló zivatarokhoz jobb eséllyel társul 60-80 km/h-s szél és jégeső is.”

Nyitókép: Kovács karolina

Cikk: omsz, blikk, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Túlnyomóan derült, napos, száraz idő lesz!

Géza

Nem volt üres Benedek zsákja – jó idő várható

Edit

Marad a nyugodt, őszi idő

Edit