Image default
Tudástár - minden érdekesség

Nagyon bizarr képek készültek a Mars holdjáról, a tudósok sem értik

Az égitestről egyre többet tudunk, de még így is sok rejtélyt tartogat számunkra, nem is beszélve a körülötte keringő holdról!

NASA tudósai is meglepődtek azokon az fotókon, amelyek a Mars Phobosz nevű holdjáról készültek. Ezek alapján ugyanis az is lehet, hogy az égitest csak egy aszteroida vagy a bolygóból leszakadt darab.

A Mars Odessey űrszonda az eddig készült legjobb fotókat küldte a Földre a Vörös bolygó kísérőjéről. A Phobosz ezeken „telihold”-ként szerepel, így pedig a lehető legtöbb részlet megfigyelhető rajta.

A hold egyébként a Mars körül keringő legnagyobb égitest, de mindössze átlagosan 11 kilométer széles, vagyis inkább aszteroida, mint rendes hold. Sőt, több csillagász is azt gondolja, hogy a Mars csak „befogta” a felé száguldó aszteroidát, ami azóta a bolygó körül kering.

Más tudósok azonban úgy vélik, hogy a Phobosz egy Marsról leszakadt szikladarab. A most készült hőtérképes és hagyományos fotók viszont segíthetnek ezt eldönteni, hiszen a tanulmányozásukkal a szakemberek meg tudják majd állapítani, hogy milyen anyagból lehet. Minta azonban csak a következő évtizedben érkezhet róla – írja a Popular Mechanics.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Együtt temetkezhet a gazdi és házi kedvence

info

A Hamász elfogta a 007-es delfint

Edit

Ősi idegenek – Idegen üzenetek

Edit