5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeUncategorisedNagyképernyős tévéken terjesztik propagandájukat a szélsőségesek Irakban

Nagyképernyős tévéken terjesztik propagandájukat a szélsőségesek Irakban

2015 06 15 011305
2015. 06. 14. – 19:19 forrás: MTI
Helyi lakosok tájékoztatása szerint nagyképernyős tévéket állítottak fel az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet emberei az iraki Ramadi utcáin propaganda-hadjáratuk keretében – mondták el helyi lakosok vasárnap.
Egyes „műsorok” arra bíztatják a fiatal férfiakat, hogy tartsák be az iszlám szabályait, mások a fiatalok harci kiképzéséről szólnak – mesélte. A szélsőségeseknek ez a lépése nem újdonság, hiszen eddig is közösségi és videomegosztó oldalakra feltöltött, harci cselekményekről vagy az „ellenségeik” ellen elkövetett kegyetlenségekről készült propagandaanyagokkal próbáltak – gyakran sikeresen – követőket toborozni maguknak.

A Hezbollah síita milícia tagjai Huszejbában 2015. május 27-én, miután a kormányerők a síiták támogatásával visszafoglalták a kelet-iraki Ramaditól 8 kilométerre fekvő Huszejbát az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet fegyvereseitől. (MTI/AP)

„Úgy tűnik a médiát próbálják felhasználni arra, hogy jobb képet alakítsanak ki magukról és rávegyék a fiatalokat a csatlakozásra – mondta egy ramadi köztisztviselő.

A helyiek elmondása szerint a „műsorszámokról” készült CD-lemezeket osztogatnak a képernyők mellett felállított bódékban.
Az IÁ sajátos propagandamódszerét az az eset is bizonyítani látszik, amikor is óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.

A pilótát, aki az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció kötelékében hajtott végre légicsapásokat az IÁ hadállásai ellen Szíriában, februárban elevenen elégették az iszlamista szervezet fegyveresei, és erről az interneten is közzétettek egy felvételt.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work