13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságNagy zsúfoltságra számíthatunk ma az üzletekben

Nagy zsúfoltságra számíthatunk ma az üzletekben

forrás: MTI

Erős húsvéti forgalomra számítanak a hazai üzletláncok, a legkeresettebbek változatlanul a sonkafélék, a tojás, a csokoládé, és jóval több fogy alkoholos italokból is; ugyanakkor a vásárlók egyre inkább a jobb minőségű termékek felé fordulnak – derül ki az MTI által készített körképből.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta: élénk az érdeklődés a húsvéti termékek iránt. A tapasztalatok szerint a legnagyobb roham közvetlenül az ünnep előtti három napon van, ilyenkor az üzletek forgalma két-, illetve két és félszeresére is megnő egy átlagos naphoz képest.

A legkeresettebbek változatlanul a sonkák, füstölt húsok, illetve füstölt termékek, a tojás és a csokoládéfigurák, ezeknek sokszorosa fogy, mint általában, de az égetett szeszek, a sörök és a zöldségek forgalma is emelkedik ilyenkor.

A várakozások szerint idén húsvétkor a CBA-lánchoz tartozó mintegy kétezer üzletben a tavalyinál több fogy majd hústermékekből, tojásból, zöldségekből; a csokifiguráknál inkább stagnálásra számítanak.

A kommunikációs igazgató hozzátette, érzékelhetően nagyobb a kereslet a minőségi termékek iránt, mint az elmúlt években.

Az égetett szeszekből a húsvéti időszakban általában 20-30 százalékkal többet értékesítenek, mint egy átlagos napon, a sörök forgalma 10-15 százalékkal szokott nőni – mondta.

Az Auchan Magyarország Kft. az MTI megkeresésére közölte: áruházaik forgalma a húsvétot megelőző héten körülbelül a másfélszeresére nő.

A húsvéti időszakban realizálódik a 19 áruházat üzemeltető áruházlánc éves sonkaforgalmának 20 százaléka, tavaly több mint 700 tonnát értékesítettek. Az Auchan húsvéti választéka csaknem 50 százalékkal bővül az ünnepekre.

A vásárlók egyre inkább a magasabb minőségű termékeket keresik, illetve a hagyományos, pácolt és füstölt termékeket.

Tavaly több mint 46 millió darab tojás fogyott a húsvéti szezonban az Auchan áruházakban, az idén egyszámjegyű növekedést vár az áruházlánc.

A tavalyi húsvéti szezonban csaknem 22,5 tonna, mintegy 150 ezer darab kalács fogyott az Auchanban, a legtöbb vásárló még mindig az 500 grammos fonott kalácsot keresi.

Az Auchan áruházak összesen 2,5 millió darab édesség értékesítésére készülnek, ebből több mint 800 ezer figura és 900 ezer csokitojás értékesítésére számítanak. A kereslet a tejcsokoládé felé mozdult el, leginkább a 30 százalék feletti kakaótartalmú termékeket keresik a fogyasztók, míg a tejbevonók kereslete csökkent – közölték.

Nagy zsúfoltságra számíthatunk ma az üzletekben
Fotó: MTI/Kovács Attila

A Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI kérdésére arról tájékoztatott, hogy húsvétkor a sonkafélék forgalma tízszeresére nő, míg tojásból 40 százalékkal többet visznek haza a vásárlók.

A Tesco 208 magyarországi áruháza 20 millió tojással, 1300 tonna sonkával és 5 millió figurás édességgel készül a húsvéti forgalomnövekedésre, amely az ünnep előtti napokban a legintenzívebb.

Évek óta jellemzően a kötözött sonkák iránt a legnagyobb a kereslet ebben az időszakban. Emellett naponta akár 7 millió tojás is fogyhat húsvét előtt.

Az áruházakban 304 féle figurás édesség várja a vásárlókat. A húsvét egyik legnépszerűbb péksüteménye a Tesco tapasztalatai szerint is a kalács. Összességében a pékáruk forgalma az ünnep előtt várhatóan 35 százalékkal nő.

Borokból mintegy 1,5 millió palackot értékesítenek húsvétkor, ami csaknem 40 százalékos forgalomnövekedést jelent – közölte a Tesco.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. azt közölte: ebben az időszakban megsokszorozódik a sonkák forgalma, a húsvéti sonka mennyiségének csaknem 60 százalékát az ünnepet megelőző napokban értékesítik.

A Spar áruházaiban és üzleteiben is azt tapasztalják, hogy a vásárlók a drágább, jobb minőségű termékeket keresik.

Az édes kalácsok mellett megjelent az igény a sós húsvéti kalácsokra is – jelezték meg.

A zöldségek közül hagyományosan a saláta, a retek és a csemegehagyma népszerű a húsvéti időszakban, és keresik a vásárlók a félkész, mosott, csomagolt salátakeverékeket is – közölte az országszerte több mint 450 üzlettel rendelkező Spar.

Most népszerű

Hasonló hírek