5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldNagy változásokat vihet Trump Washingtonba

Nagy változásokat vihet Trump Washingtonba

forrás: MTI

Donald Trump megválasztott amerikai elnök és munkatársai már Trump egyik választási ígéretének beváltásán dolgoznak, a lobbisták tevékenységének szabályozását tervezik szerdai médiabeszámolók szerint.

Etikai kódexről is tanácskoznak a manhattani Trump-toronyban a megválasztott elnök és munkatársai. Trump egyik választási ígérete az volt ugyanis, hogy szigorú szabályozással szorítja korlátok közé a lobbisták tevékenységét, hogy csökkentse vagy akár meg is szüntesse a politikára gyakorolt befolyásukat.

Nagy változásokat vihet Trump Washingtonba
Donald Trump Fotó: EPA/MICHAEL REYNOLDS

A terv szerint a kormányzati tisztséget vállalók és a kormányzati adminisztrációban dolgozók a munkahelyükről történő távozásuk után öt éven belül nem tevékenykedhetnének lobbistaként.

Trump azt is tervezi, hogy a washingtoni kormányzati hivatalokban nagyarányú személycserét hajt végre: négyezer új alkalmazott felvételét ígéri. “Túl sok ember helyezkedett el kormányhivatalokban csak azért, akár átmeneti időre is, hogy aztán lobbistaként milliókat keressen. Ez a valóság, és ez aggasztó” – fogalmazott Meredith McGehee, egy kormányzati reformokkal foglalkozó csoport vezetője.

Jason Miller, Trump szóvivője szerdán hangsúlyozta: Mike Pence alelnök, az átmenetet lebonyolító csapat vezetője “kitűnően dolgozik a megválasztott elnök ígéretén, hogy lobbisták egyáltalán ne vegyenek részt az átmenet csapatának erőfeszítéseiben” sem.

Donald Trump vasárnap a CBS televízió 60 perc című esti magazinműsorában sugárzott interjújában így fogalmazott: kezdetben nincs más választása, mint hogy a lobbistákra támaszkodjon Washingtonban, mert “az egész hely egyetlen nagy lobbitársaság”, de hozzátette, hogy “fokozatosan kiszorítja őket”.

Trump dolgát megnehezítheti – elemzők szerint – az, hogy terveit a kongresszusban is el kell fogadtatnia, márpedig az elnökségre őt jelölő Republikánus Pártban is jócskán vannak, akik nem támogatják ebben a törekvésében.

Nyitnak a demokraták felé is

New York demokrata párti polgármesterével is tárgyalóasztalhoz ült, és a város támogatását helyezte kilátásba a nemrég megválasztott amerikai elnök.

Bill de Blasio polgármester – aki a kampányban végig aktívan támogatta Trump demokrata párti riválisát, Hillary Clintont – a Trump-toronyban kereste fel a megválasztott elnököt.

Donald Trump tavaly az Egyesült Államok legrosszabb polgármesterének nevezte De Blasiót, aki viszont veszélyesnek minősítette Trumpot.

Az egyórás találkozót De Blasio nyíltnak, őszintének és tiszteletteljesnek nevezte. Elmondta: tudatta Trumppal, hogy New Yorkban félelem üli meg az emberek lelkét – például a New York-i rendőrség soraiban 900 muszlim vallású ember szolgál -, és szerinte a megválasztott elnöknek mindenkit meg kellene nyugtatnia.

Donald Trump jelezte, hogy támogatja a közmunkaprogramokat és az építési beruházásokat, amelyekhez hasonlókat egyébként politikai ellenfelei is ígértek.

Míg Trump De Blasióval tárgyalt, addig Mike Pence, a leendő alelnök Joe Biden jelenlegi alelnöknél tett látogatást. Találkozójuk után Biden úgy nyilatkozott: a kormány “jó kezekben lesz” Donald Trump elnöki beiktatása után.

Mike Pence megbeszélést folytatott Nancy Pelosival, a demokraták parlamenti csoportjának még hivatalban lévő vezetőjével és Chuck Schumerrel, a szenátus kisebbségi demokrata frakciójának szerdán megválasztott új vezetőjével.

Néhány demokrata párti politikus máris nyitottnak mondta magát az együttműködésre Donald Trumppal és kormányával. A nyugat-virginiai Joe Manchin szenátor például szerdán azt mondta: “Ha a megválasztott elnök jó politikával jön elő, én ezer százalékig mögötte vagyok”.

Csütörtökön Trump az Oracle számítástechnikai cég vezérigazgatójával, Safra Catzcal és Nikki Haley dél-karolinai republikánus kormányzóval találkozik. Haleyt – aki az előválasztási folyamatban a muszlimokra tett megjegyzései miatt élesen bírálta Trumpot – sajtóinformációk szerint Trump meghívhatja a kormányba is.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem