6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekNagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken az idei érettségin

Nagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken az idei érettségin

Nagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken a hétfőn kezdődő érettségin, amelyre több mint 84 ezren jelentkeztek – mondta a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.

Maruzsa Zoltán kiemelte: a vizsgák 9 órakor kezdődnek, hogy az intézményekbe való eljutás egyszerűbb legyen, és „ne torlódjanak össze” az érettségizők és a munkába igyekvők tömegei. Hozzátette, a tömegközlekedésben sűrűbben indítanak járatokat, az intézmények előtt, a közterületeken a rendőrség segíti a forgalomirányítást.

Utalt rá, a vizsga írásbeli lesz, hogy a felére csökkentsék a személyes kontaktusok számát.

A tanulóknak a vizsgáknak helyet adó intézmények folyosóin és közösségi helyiségekben kötelező, a vizsga közben pedig erősen ajánlott a maszkviselés – közölte. Hangsúlyozta, a védekezést megszervezték, az ehhez szükséges maszkok, fertőtlenítőszerek kiszállítása megtörtént, az épületekben kitakarítottak, ellenőrizték a mosdók, közösségi területek felszereltségét.

Az államtitkár jelezte: az intézményekben az érettségi alatt folyamatosan betartják a higiéniás intézkedéseket, takarítanak, az épületek kapuit, ajtóit kitámasztják, a vizsga nyitott ablakok és szellőztetés mellett zajlik. A vizsgák alatt legfeljebb 10 vizsgázó lehet egy teremben, közöttük legalább másfél méter távolságot kell tartani – mondta.

Maruzsa Zoltán kitért rá, hogy a vizsgabeosztás elkészült, az idősebb, krónikus beteg pedagógusokat tehermentesítették. Egyúttal köszönetet mondott minden tanárnak, aki munkát vállalt az érettségin, mert a vizsga az ő áldozatvállalásuknak köszönhetően szervezhető meg.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy nem kötelező részt venni az érettségi vizsgán. Rámutatott, hogy ősszel is lesz érettségi és a keresztféléves felsőoktatási felvételit is meghirdetik. „Bárki, akár holnap reggel is dönthet úgy, hogy a vizsgát későbbre halasztja” – jelentette ki.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem