13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNagy ellenőrzésekre készülhetnek novemberben az autósok, itt a lista

Nagy ellenőrzésekre készülhetnek novemberben az autósok, itt a lista

A kontroll mellett tájékoztatással, felvilágosítással próbálja segíteni a téli közlekedésre való felkészülést az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára elmondta: 1990 óta a negyedére, 2000 óta pedig a felére csökkent a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma, ez a szám az elmúlt években mintegy 600 volt.

A személyi sérüléssel járó baleseteknek csak 10 százaléka elkerülhetetlen, 90 százalékát a járművezetők szabálytalansága, figyelmetlensége okozza – tette hozzá, utalva arra, hogy

a rendőrség a szeptemberben-októberben „drámaian romló közlekedési morál”, a szabálytalanságok, közlekedési balesetek számának emelkedése miatt kénytelen volt vörös kódot elrendelni.

2019 szeptemberében 56-an, októberben 71-en vesztették életüket közúti közlekedési balesetben.

A november 19-21-én tartandó tematikus közúti ellenőrzéseken vizsgálják

  • a téli gumik állapotát,
  • típusazonosságát,
  • a téli szélvédőmosó folyadékot,
  • az ablaktörlőt,
  • a fagyállót,
  • a külső világítótesteket és
  • a fényvisszaverő mellény meglétét.

Az ellenőrzések célja nem elsősorban a bírságolás, hanem a figyelemfelhívás. Az ellenőrzések mellett tájékoztató füzetekkel is segítik az autósok felkészülését a téli közlekedésre.

Schanda Tamás kitért arra is, hogy a biztonságosabb, komfortosabb utazás érdekében a kormány folyamatosan javítja a közlekedési infrastruktúrát is. A 3200 milliárd forintos keretösszegű útprogram célja, hogy Magyarország bármely pontjáról fél órán belül el lehessen érni egy négysávos utat. 2010-től 2019 végéig több mint 6 ezer kilométernyi út újul meg, a már zajló programok keretében 2020 végéig 280 milliárd forintból 900 útszakasz 2400 kilométeren.

Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta. hogy a beruházások önmagukban nem elegendőek a balesetek számának csökkentéséhez az is kell, hogy a közlekedők betartsák a szabályokat, figyeljenek egymásra.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem