7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárNagy bajban van MC Hawer! 200 milliót játszott el gépeken..

Nagy bajban van MC Hawer! 200 milliót játszott el gépeken..

„Semmi gond, majd kapok művésznyugdíjat!” Próbálta elterelni a szót a tragédiáról MC-Hawer!

 

Nagy bajban van MC Hawer ,200 milliót játszott el gépeken

“Nehéz helyzetbe került múltja miatt MC Hawer, azaz Koczka Géza. Az 52 éves mulatóssztár saját bevallása szerint évekig a szerencsejáték rabja volt, óriási vagyont, legalább 200 millió forintot játszott el, ami miatt most a lakását is elbukhatja.

Nem azért akarják elárverezni az otthonomat, mert mindent elittam, hanem, mert mindent eljátszottam” mondta a Blikknek a mulatós, aki elmondta, hogy 8 millió forintos közüzemi tartozásai miatt végrehajtások indultak vele szemben. A mulatószenész 24 éven át volt alkoholbeteg, és egy 2013-as elvonókúrát követően szakított végleg az itallal.

Érdekes módon ezzel együtt a szerencsejáték-szenvedélyem is elmúlt. Amikor kocsmában ittam, addig játszottam a gépeken, amíg pénz volt a zsebemben, a kaszinókban pedig azon is túl, mert volt hitelem. Sokszor fordult elő, hogy amit a fellépésekkel megkerestem, ahogy volt, oda vittem. 200 millió körüli összegről lehet szó – tette hozzá MC Hawer, aki nemrég arról panaszkodott, hogy egy nőt sem sikerül felszednie.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work