Főoldal » Na végre! Az Instagram visszahozta azt a funkcióját, ami mindenkinek nagyon hiányzott már
Bulvár

Na végre! Az Instagram visszahozta azt a funkcióját, ami mindenkinek nagyon hiányzott már

Végre teljesült az Insta-használók álma!

Kép: mashable.france24.com

Az Instagram jött, látott, és győzött, ugyanis a Facebook után ez lett az egyik legnépszerűbb közösségi oldal pár éven belül. Ezek után nem csoda, hogy a készítők igyekeztek folyamatosan fejleszteni az appon: bevezették az Insta-sztorit, szavazhatsz is rajta, sőt, már profilok mellett különböző hashtageket is követhetsz. Mégis, a sok előnyös frissítés mellett volt egy, amit az emberek kimondottan utáltak…

Az Instán ugyanis a kronológiai sorrendet leváltotta korábban egy másik algoritmus, ami miatt gyakran lemaradtunk a barátaink posztjairól, és csak napokkal később jöttek szembe a főoldalon. Helyettük azok a posztok kerültek előre, amelyekre sok lájk érkezett, attól függetlenül is, hogy azóta már kerültek fel újabb bejegyzések. Az Instagram viszont meghallgatta végre a felhasználók panaszait, és bejelentették, hogy tegnaptól kezdve újra időrendi sorrendben láthatjuk végre a posztokat!

Úgyhogy frissítsd az appot, hogy ne maradj le a legmenőbb posztokról!

Nézd meg az év eddig leglájkoltabb Instagram fotóit!
Forrás: joy.hu

Hasonló hírek

Állatkerti krokodilokhoz mászott be a lökött fiatal nő – videó

Edit

Szinte mindent megműtetett magán, csak hogy minél jobban hasonlítson a First Ladyre

Géza

Elképesztően dögösre gyúrta magát Britney Spears

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------