6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Művésztelep

Tizenkét műteremmel, két pavilonnal 1902-ben nyílt meg a művésztelep a régi vár helyén kiépített parkban. Az itt alkotó festők és szobrászok megőrizték egyéni hangjukat.

Az I. világháborúig Fényes Adolf volt a telep meghatározó egyénisége, mellette olyan művészeket találunk, mint: Bihari Sándor, Hegedűs László, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos, Vidovszky Béla, Tombory Lajos, Zombory Lajos, Koszta József.
Az 1920-as évektől az 1930-as évek végéig Aba Novák Vilmos befolyásolta a szolnoki alkotóközösség munkáját erős karakterű lényével. Hosszabb-rövideibb ideig ő is ide vonzotta a kor legnagyobb tehetségeit, köztük: Chiovini Ferenc, Istókovits Kálmán, Patay Mihály, Pólya Tibor, Bernáth Aurél, Mattioni Eszter, Kerényi Jenő, Borbereki Kovács Zoltán, Gáborjáni Szabó Kálmán.
A művésztelep a II. világháborút követően is számtalan képzőművésznek – többek között Nagy István, Bokros László, Fazekas Magdolna, Simon Ferenc, Berényi Ferenc, Meggyes László, Baranyó Sándor – adott alkotási lehetőséget.

Forrás: http://vendegvaro.hu/Muvesztelep_Szolnok
Cím: Szent István király utca 6.
Tel: +36 (56) 230-605
E-mail:
Web: www.szolnok.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner