6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMutatjuk mennyivel emelik meg a nyugdíjat, és kik kapják pontosan! Osztd meg!

Mutatjuk mennyivel emelik meg a nyugdíjat, és kik kapják pontosan! Osztd meg!

Inflációs hatások miatt érkezik a nyugdíjkiegészítés!

Az infláció pénzrontó hatása miatt kapnak a nyugdíjasok kiegészítést, és novemberben nyugdíjprémiumot is kézhez vehetnek – nyilatkozta a csalad.hu honlapnak Farkas András, a nyugdijguru.hu vezetője.

Elmondta, a nyugdíjak reálértéke 2010 és 2014 között a valódi mértéke fölé becsült inflációt követő emelések miatt több mint 8 százalékkal nőtt, ami felért egy 13. havi nyugdíj kifizetésével.

Jó hír a nyugdíjasoknak: akár 20 ezer forintot is kaphatnak most
Fotó: Markovics Gábor

Mivel az idei 1,6 százalékos nyugdíjemelés nem éri el az infláció várhatóan 2,4 százalékos mértékét, kormány úgy döntött, hogy 0,8 százalékos kiegészítést ad, amelyet visszamenőleg is megkapnak a jogosultak.

A pótlólagos emelés mellett nyugdíjprémiumot is fizet novemberben az állam. Farkas András jelezte: ennek hátterét a nyugdíjtörvény adja, amely kimondja, hogy ha a bruttó hazai termék növekedésének várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás idei egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor novemberben nyugdíjprémiumot kell fizetni.

Osztd meg, hogy a nyugdíjasok és akik még kapják, örülhessenek!

Forrás: hirzona24

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem