9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTechnika, kommunikációMűhold elhárító fegyver fellövésével vádolja Moszkvát London és Washington

Műhold elhárító fegyver fellövésével vádolja Moszkvát London és Washington

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok azzal vádolta meg csütörtökön Oroszországot, hogy a világűrbe küldött egy műhold elhárító fegyvert a múlt héten, egy mesterséges hold tesztelése során.

Harvey Smith brit légimarsall, a védelmi minisztérium űrigazgatóságának a vezetője azt mondta:

„Londont nyugtalanítja az a mód, ahogy Oroszország fegyver jellegű lövedéket próbált ki az egyik műholdjával.”

„Az ilyen tevékenység fenyegeti a világűr békés felhasználását, a keletkező roncsok veszélybe sodorják a műholdakat, és az egész űrbéli rendszert, amelytől a világ függ” – figyelmeztetett.

Az amerikai űrparancsnokság is közölte: „bizonyítéka van egy műhold elhárító fegyver kipróbálására július 15-én, bár az nem volt romboló jellegű”. A tesz hasonló volt ahhoz, amit Oroszország 2017-ben végrehajtott, és amely nem egyezett a küldetés állítólagos feladatával – tette hozzá a parancsnokság.

Az orosz műhold rendszer ilyen tesztjei miatt az amerikai fél az idén már kifejezte a nyugtalanságát – írta John Raymond tábornok, az űrparancsnokság vezetője a nyilatkozatában.

„Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Oroszország folytatja az erőfeszítéseit a világűrben elhelyezett rendszer kifejlesztésére és kipróbálására, és ez megfelel a Kreml nyilvánosságra hozott katonai doktrínájának” – írta a tábornok.

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön egyebek között fegyverzetellenőrzési témákról is beszélt telefonon egymással, de a Fehér Ház azt nem közölte, hogy ezekről a katonai műholdakról is szó volt-e.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work