13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMSZP: a demokráciáért újra és újra meg kell harcolni

MSZP: a demokráciáért újra és újra meg kell harcolni

Az 1956-os forradalom fontos üzenete, hogy egy nemzet sem tud elnyomásban élni, és a demokrácia, a sajtószabadság, egy nemzet méltósága, erkölcsi tartása soha nem magától értetődő, azért újra meg újra meg kell harcolni – közölte az MSZP választmányának elnöke szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának 30. évfordulóján Budapesten.

Kunhalmi Ágnes a közelmúltban a Jászai Mari térre áthelyezett Nagy Imre-szobornál újságíróknak azt mondta, ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy október 13-án – az önkormányzati választáson – is tömegek mozdultak meg az „elnyomó, orbáni önkényuralmi rendszerrel” szemben.

Úgy fogalmazott: október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere, és ez a nap megmutatta azt is, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ez nehéz feladat lesz, és csak a demokraták képesek végrehajtani, mert a Fidesz mostanra minden erkölcsi alapját elvesztette az új köztársaság felépítéséhez.

Közölte: politikai irányzattól függően ma is jelentősen eltér 1956 értékelése.

Az MSZP megalakulása óta azt vallja, demokratikus forradalom volt 1956, vezetői pedig Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai voltak – jelentette ki.

Hozzátette: visszautasítják a Fidesz újabb és újabb kísérletét a 20. századi történelem átírására, meghamisítására és azon belül 1956 kisajátítására.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work