14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMoszkva szerint szerény a nyugati koalíció teljesítménye Szíriában

Moszkva szerint szerény a nyugati koalíció teljesítménye Szíriában

forrás: MTI

Az Egyesült Államok vezette, egy évvel ezelőtt létrehozott koalíció szíriai teljesítménye „meglehetősen szerény”, jogosan kérdőjelezhető meg, hogy valóban eredményes volt-e a katonai szövetség tagországainak fellépése az Iszlám Állammal (IÁ) szemben – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában.

Az orosz külügyi tárca vezetője szerint jogosan merül fel a kérdés: mit eredményezett az, hogy fegyveres erőket vezényeltek a háború sújtotta térségbe azok az országok, „amelyek annyira szeretik számolni az idegen repülőket”. Hivatalos források szerint a 7655 célpontot elpusztító, több mint ötezer koalíciós légicsapás és Abu Szajjaf, az amerikai hatóságok szerint a Szíriában és Irakban jelentős területeket, köztük olaj- és földgázmezőket uraló szélsőséges szervezet egyik pénzügyi vezetője „kiiktatása” nem állította meg az IÁ terjeszkedését sem Szíriában, sem Irakban.

Ezek a légitámadások amellett, hogy civil áldozatokkal járnak, csak növelik a szélsőségesekkel rokonszenvezőknek és azoknak a számát, akik a dzsihadisták lobogója alatt akarnak felsorakozni. „Sajnos, az Iszlám Állam elleni harcban a koalíció teljesítménye igen szerénynek tűnik” – mondta.

Az orosz külügyminiszter korábban kijelentette, hogy Moszkva szerint nem lehet Damaszkusz nélkül legyőzni az IÁ-t. Erre szerdai közleményében is emlékeztetett: „Ez a koalíció Irak területén az iraki kormány meghívásával folytatja tevékenységét Irakban, Szíriában viszont a törvényes kormánnyal való koordináció nélkül teszi ezt.” Hozzátette, a katonai szövetség tagjai továbbra is aktívan támogatják pénzügyileg és fegyverekkel a szíriai hadsereg ellen harcoló ellenzéki csoportosulásokat.

Lavrov ezen felül felszólította nemzetközi partnereit, hogy a nemzetközi jogok szellemében, az ENSZ égisze alatt fokozzák erőfeszítéseiket a terrorizmus elleni harcban. Vitalij Csurkin orosz állandó ENSZ-nagykövet az Egyesült Államok vezette koalíciós légicsapásokat illetően szerdán közölte, hogy az, „amit a nyugati kollégáink csinálnak, sérti a nemzetközi jogot”. Hangsúlyozta, hogy azok az országok, amelyekre utalt, az ENSZ alapokmányának 51. cikkelyére  – az önvédelem jogára – hivatkoznak, eközben viszont egy szuverén állam területét bombázzák kormányának beleegyezése nélkül.

Az ENSZ-nagykövet emellett közölte, országa elítéli az Ukrajna és egyes nyugati országok javaslatát, hogy szüntessék meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétójogát. Csurkin szerint ez a jog „fontos mechanizmus”, amely arra ösztönzi a küldöttségeket, hogy konszenzus alapú döntéseket hozzanak.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work