15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMoszkva rábólintott Aszad távozására?

Moszkva rábólintott Aszad távozására?

forrás: MTI

Az al-Hayat londoni székhelyű, pánarab napilap csütörtökön azt közölte: John Kerry amerikai külügyminiszter arról tájékoztatott több arab országot, hogy megállapodásra jutottak Moszkvával Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsáról, valamint az Iszlám Állam elleni katonai lépésekről.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik név nélkül nyilatkozó diplomatájára hivatkozva az al-Hayat azt írta, egyelőre nem tűztek ki időpontot Aszad távozására.

Az Egyesült Államok és Oroszország közötti egyezséget állítólag zárt ajtók mögötti diplomáciai egyeztetéseken kötötték meg. Az alku az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni katonai műveleteket is tartalmaz.

Szaúdi vágyak?

A Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja rámutatott arra, az utóbbi időben számos, egymásnak ellentmondó beszámoló látott napvilágot az Aszad sorsát érintő, állítólagos amerikai-orosz alkukról.

Az izraeli lap szerint az al-Hayat a szaúdi keményvonalas nézetekhez igazodva tudósít a szíriai válságról, és így elképzelhető, hogy az Öböl-menti országok valamelyikétől származó értesülés célja a nyomásgyakorlás.

Szaúd-Arábia a szíriai felkelőket támogatja a több mint öt éve tartó konfliktusban, akiknek álláspontja szerint Aszad nem lehet része a szíriai rendezési folyamatnak. Erre az álláspontra helyezkedik Washington is: a Fehér Ház előző napi közlése szerint Aszad nem vehet részt egyetlen szíriai egységkormányban sem.

Úgy vonultak ki az oroszok, hogy maradtak

A Ynet szerint miután Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusban bejelentette, hogy kivonja erőinek egy részét Szíriából, olyan spekulációk láttak napvilágot, miszerint Putyin ezzel jelezte Aszadnak, hogy amennyiben a szíriai elnök szabotálná a polgárháború politikai megoldását, azzal az orosz katonai támogatást kockáztatná.

Moszkva rábólintott Aszad távozására?
Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata által közreadott képen egy Szíriából hazatért orosz Szu-34-es bombázó landol egy légi támaszponton, Voronyezs közelében 2016. március 15-én. Az orosz elnök az előző nap rendelte el a Szíriában harcoló orosz katonai egységek fő részének kivonását. (MTI/AP/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata/Olga Balasova)

Néhány nap múlva azonban világossá vált, hogy az orosz légierő részleges kivonása ellenére Moszkva továbbra is jelentős segítséget nyújt Damaszkusznak.

Néhány napja a szimbolikus jelentőséggel bíró Palmürát a szíriai hadseregnek az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével sikerült visszafoglalnia az Iszlám Államtól.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner