7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekMost mutasd meg, hogy hazafi vagy-e, vagy csak a szád jár?!

Most mutasd meg, hogy hazafi vagy-e, vagy csak a szád jár?!

Egy hó­na­pos – ön­kén­tes – ka­to­nai alap­ki­kép­zés be­ve­ze­té­sén gon­dol­kod­nak a Hon­vé­delmi Mi­nisz­té­ri­um­ban

A kötelező befogadásról szóló jogvita, a párizsi merényletek, majd a szilveszteri, több európai városban is elkövetett erőszakos cselekmények mind arra utaltak, hogy valamilyen módon erősíteni kell az ország védelmét.

A Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett egyeztetés óta egy dolog biztos: terrorveszélyhelyzet esetén bevethető lesz a honvédség is – feltéve, ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása “nem elegendő”.

Habár a védelem fokozásával elvileg az ellenzék is egyetért, a fentiekből éppen azt hiányolja, hogy mit is jelent konkrétan a “nem elegendő”. Ezen kívül  – az Origo hivatalosan még meg nem erősített  információi szerint –a terrorveszélyhelyzetben a kormány korlátozhatja, befolyásolhatja a médiatartalmakat, korlátozhatja üzemanyagok és más termékek fogyasztását, speciális terrorelhárító intézkedéseket, a nemzetközi egyezményektől eltérő határforgalom-ellenőrzést vezethet be, ellenőrizheti az internet-, levél-, csomag- és postaforgalmat, elrendelhet kijárási tilalmat, betilthatja a tömegrendezvényeket és dönthet emberek kitelepítéséről is.

Erről a “majdnem szükségállapotról” a pártok még nem alakították ki végleges véleményüket, de van egy olyan új hír amelyről a honvédelmi miniszter beszélt a Magyar Hírlap mai számában.

E szerint felvetődött, hogy a 18. életévüket betöltött fiatalok önkéntes alapon egy hónapos alapkiképzésben vehetnek részt, amely után szabadon eldönthetik, hogy ezt a pályát választják-e vagy sem. De lehet szó arról is, hogy a felsőfokú tanulmányok során ez a hónap pluszpontokat jelenthet.

Most mutasd meg, hogy hazafi vagy-e vagy csak a szád jár!?

Foto: Koszticsák Szilárd,MTI

A miniszter nem titkolta, hogy ezzel egyszersmind kifognák a szelet a pártpolitikai alapon szerveződő “gárdák és védelmi formációk” vitorlájából,és utánpótlást is biztosítanának a honvédség számára.

Forrás: MTI/Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem