13.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldMost közölte a palota: II Erzsébet megbetegedett

Most közölte a palota: II Erzsébet megbetegedett

A 92 éves uralkodó nem érezte jól magát csütörtökön, ezért nem tudta ellátni hivatalos feladatait.

II. Erzsébetnek le kellett mondania egy csütörtöki hivatalos látogatását a Szent Pál-székesegyházban, ahol Angelina Jolie-val is találkozott volna. A színésznőt ugyanis a Szent Mihály és Szent György rend tiszteletbeli tagjává választották. A székesegyházban pedig a rend fennállásának 200. évfordulóját ünneplik.

Az uralkodó azért nem tud elmenni a rendezvényre, mert megbetegedett. A Buckingham-palota szóvivőjének tájékoztatása szerint a királynőt megviselte az időjárás, ezért nem tud részt venni az ünnepségén. II. Erzsébetet Eduárd kenti herceg képviseli majd a ceremónián, illetve a rend nagymestere.

A 92 éves királynőhöz nem hívtak orvost, és a terveknek megfelelően csütörtök délután a londoni Buckingham-palotából a Berkshire-ben található Windsori kastélyba utazik. A jövő héten pedig Skóciában lesz hivatalos jelenése – írja a Daily Mail.

II. Erzsébet egyébként a brit királyi család leghosszabb ideig uralkodó tagja, 65 éve van a trónon. Nemrégiben szemműtéten esett át, de abból is gyorsan felépült.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work