8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekMost kaptuk a hírt: Ezt nem ússza meg a Ryanair, Budapest lépett

Most kaptuk a hírt: Ezt nem ússza meg a Ryanair, Budapest lépett

Eljárást indított a Ryanair légitársaság (Ryanair DAC) ellen Budapest Főváros Kormányhivatala!

A Ryanair légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt György István budapesti kormánymegbízott azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett.

A vizsgálatba bevonták a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályát

– tették hozzá.

Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárulta után adnak.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a Ryanair tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait.

A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után

– hívta fel a figyelmet.

A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult elő az elmúlt hetekben, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.
Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem