5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldMost jelentették: hatalmas földrengés rázta meg a környéket, menekíteni kellett a turistákat

Most jelentették: hatalmas földrengés rázta meg a környéket, menekíteni kellett a turistákat

Több mint 540 embert kellett lehozni a Lombok szigetén lévő Rinjani vulkánról.

Több mint 540 embert hoztak le a mentők az indonéziai Lombok szigetén lévő Rinjani vulkánról, miután a szigetet megrázó földrengés következtében túrázók százai rekedtek odafenn – közölte kedden a helyi katasztrófaelhárítás.

A vasárnap bekövetkezett 6,4-es erősségű földmozgás legalább 16 ember halálát okozta, s több mint 350-en sérültek meg a természeti csapás következtében.

A civilekből, katonákból és rendőrökből összeállított mentőcsapat által lehozott túrázók között 189 külföldi volt – mondta el Szutopo Nugroho, az indonéz katasztrófaelhárítási hatóság szóvivője. „Ők mindannyian épségben és biztonságban vannak” – tette hozzá.

Kedd hajnalban további hat hegymászót és egy holttestet találtak a hegyen, s még folytatják a kutatást az esetleg bajba került hegymászók után.

A népszerű üdülőparadicsomtól, Balitól keletre lévő szigeten a földrengés nagy földcsuszamlást indított el az aktív Rinjani vulkánról, ami a hegyre vezető egyik hídban is kárt tett. Emiatt csaknem 700 ember rekedt a vulkánon.

Indonéziában gyakoriak a földrengések, mivel az ország szeizmikusan aktív zóna, az úgynevezett Tűzgyűrű felett helyezkedik el.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work