7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekMost érdemes első lakást venni

Most érdemes első lakást venni

Clipboard1612 1024x576Forrás: M1 Híradó | 2015. 01. 18. 19:57:53

A szakértők szerint a gazdasági válság óta, tehát 5-6 éve nem voltak ilyen előnyösek a feltételek. Az a magyarázatuk, hogy az átlagfizetések folyamatosan emelkednek, miközben a hitelkamatok jelentősen lecsökkentek, és a lakásárak még mindig a mélypont közelében vannak.
Az FHB legfrissebb elemzése szerint az első lakást vásárlók a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság óta most juthatnak a legelőnyösebben saját ingatlanhoz. A cég ügyvezető igazgatója azt mondja, a még mindig alacsony árak és az egyre kisebb infláció mellett egyre több pályakezdő talál munkát, ők bátrabban vágnak bele egy ilyen beruházásba. Tokodi Gábor, az FHB vezérigazgató helyettese úgy látja, hogy míg öt-hat évvel ezelőtt körülbelül kéthavi vagy bőven két hónap fölötti munkabérből lehetett egy átlag négyzetmétert megvásárolni, ez tavaly mindössze 1,2 havi munkabérnek felelt már meg.

Az elemzők szerint a lakásvásárlókat a kedvező hitelfeltétek is vonzzák. A Magyar Nemzeti Bank adatai azt mutatják, hogy míg 2012 januárjában 11-12 százalékos kamattal lehetett lakáshitelhez jutni, most elérhető akár 6 százalék alatti kamat is.

Az egész országban megélénkült a lakáspiac: tavaly a korábbi években szokásos 90 ezer helyett 106 ezer lakás cserélt gazdát. A Híradónak nyilatkozó szakértő, Rutai Gábor szerint az elmúlt években sokan vártak arra, hogy jó feltételekkel vehessenek egy jó lakást. A Duna House elemzési vezetője azt mondta, tavaly elindult felfelé ívelés idén is folytatódni fog. Idén legalább 120 ezer ingatlan adás-vételére számít. Az elemző szerint a növekedés tovább folytatódhat. Az első lakásvásárlók ugyanis idén több állami támogatással is számolhatnak majd. A Családi Otthonteremtési Program kiszélesítésével a kormány azokat is segíti, akik csak egy gyermeket vállalnak. A használt lakásokon kívül pedig nyár közepétől az új ingatlanok vásárlása esetében is igénybe lehet venni a támogatást.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem