14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMost derült ki: Megölte szüleit, majd felgyújtotta házukat a magyar nő -...

Most derült ki: Megölte szüleit, majd felgyújtotta házukat a magyar nő – VIDEÓ

Élettársával együtt gyilkolta meg idős édesanyját és édesapját a kegyetlen asszony Hódmezővásárhelyen.

Megölte szüleit egy helybeli nő és élettársa Hódmezővásárhelyen. A rendőrök a feltételezett elkövetőket egy órán belül elfogták, majd őrizetbe vették – hangzott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság témában tartott sajtótájékoztatóján szombaton.

Egy hódmezővásárhelyi tűzesetről érkezett bejelentés péntek hajnalban. A kiérkező tűzoltók két holttestet találtak a házban. A megalapozott gyanú szerint az áldozatokkal lányuk és annak élettársa végzett még a tűzesetet megelőzően. Őket a rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Ellenük több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A nyomozók a 47 éves nőt és az 53 éves férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztetést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: Ripost

Fotó: Police.hu

 

Most népszerű

Hasonló hírek