Image default
Életmód hírek

Most bárkiből lehet hivatásos nindzsa

Nindzsáknak írt ki álláshirdetést a japán Aicsi prefektúra, hogy a sötétség és lopakodás mestereinek segítségével lendítse fel turistaforgalmát.

Most bárkiből lehet hivatásos nindzsa

A kiválasztott hat nindzsát teljes munkaidőben foglalkoztatnák, havi 180 ezer jen (441 ezer forint) fizetéséért. Aicsi prefektúra illetékesei szerint a jó fizikum és az akrobatikus képességek a munkára való alkalmasság alapfeltételei, de nem követelik meg a harci tapasztalatot a jelentkezőktől. A nindzsák a japán feudális társadalom “árnyharcosai” voltak. A prefektúra azonban inkább arra számít, hogy a reflektorfénybe kerülő aicsi nindzsák majd sok turistát vonzanak. A szerencsés kiválasztottaknak színpadi előadásokon, valamint rádiós- és televíziós műsorokban kell helyt állniuk.

A hatos fogat olykor angol nyelven szerepel majd, ezért a japán nyelvtudás nem kötelező, csupán előnyt jelent, ugyanakkor a történelem és a turizmus iránti szenvedélyt elvárják az állásra pályázóktól. A hirdetésre bárki jelentkezhet, aki betöltötte a 18. életévét. A jelentkezési határidőmárcius 22. A kiválasztottaknak kevés idejük lesz a felkészülésre, április végén ugyanis már közönség előtt debütálnak. A nindzsák a 17. században tűntek el, és a velük kapcsolatban ma élő hiedelmek nagy része legendákon és mítoszokon alapul. A Japánba érkező turisták azonban élénken érdeklődnek a nindzsák iránt, ezért egyre több prefektúra igyekszik kiaknázni ezt a lehetőséget.

 

Forrás: librarius

Hasonló hírek

Névnapok augusztus 15-én

info

Ennél meghatóbb videó ma nem lesz: ajándék a műlábú kislánynak

Mazsi

A nőiesség horoszkópja! Milyen nő vagy valójában?

Edit