Hirmagazin.eu
Főoldal » Mosóczi László szerint az új vasúti menetrend kedvező változást hoz az utasoknak
Életmód hírek

Mosóczi László szerint az új vasúti menetrend kedvező változást hoz az utasoknak

Az új vasúti menetrend számos kedvező változást hoz az utasok számára, bővül a választható vonatok száma, minősége, javul a szolgáltatási színvonal

– mondta Mosóczi László vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ismertették a MÁV és a GYSEV új vasúti menetrendjét
A nemzetközi forgalomban először közlekedő hazai fejlesztésű, kerékpárszállításra is alkalmas IC+ kocsi a Hamburgba tartó Hungária EC szerelvényében a Nyugati pályaudvaron 2019. december 15-én. A 2019-2020-as vasúti menetrendben a korábbiakhoz képest Budapest és Sátoraljaújhely között 35 perccel, Budapest és Zalaegerszeg között 34 perccel, Győr és a Balaton között közel 30 perccel, a főváros és Szeged között 18 perccel, Budapest és Pécs között 13 perccel gyorsabb eljutást biztosítanak a vonaton utazóknak. MTI/Máthé Zoltán

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, tárcája stratégiai célja a vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának és hatékonyságának javítása, azon dolgoznak, hogy az egyre versenyképesebb vasút adja a közösségi közlekedés gerincét.

A MÁV és a GYSEV 2019-2020-as menetrendje a hónap közepén lépett életbe.

Mosóczi László kiemelte, 2015-től négy év alatt 138,2 millióról 141,8 millióra nőtt a MÁV-Start utasainak száma, az idei első három negyedévben 105 millió utast szállított a vasúttársaság.

Ismertette: a 2019-2020-as menetrendben a korábbiakhoz képest Budapest és Sátoraljaújhely között 35 perccel, Budapest és Zalaegerszeg között 34 perccel, Győr és a Balaton között közel 30 perccel, a főváros és Szeged között 18 perccel, Budapest és Pécs között 13 perccel gyorsabb eljutást biztosítanak a vonaton utazóknak.

Így például a leggyorsabb járatok Budapest és Szeged között 2 óra 4 perc alatt teszik meg az utat, Sátoraljaújhelyig a legrövidebb menetidő 3 óra 6 perc.

A Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalszakasz idén nyáron befejezett korszerűsítése nyomán a főváros és Sátoraljaújhely között végig villamosított pályán közlekedhetnek a járatok. Miskolc és Sátoraljaújhely között átlagosan 5 perccel csökken a menetidő, a leggyorsabb eljutást biztosító közvetlen fővárosi IC vonatpáré 35 perccel – mondta.

Az új menetrendben Zalaegerszegre is el lehet jutni InterCity-vel, Székesfehérvár és Veszprém érintésével kétóránként megy a Göcsej IC-járat, így 17-34 perccel csökken a menetidő ezen a vonalon – emelte ki az államtitkár.

Az új menetrendben Budapest és Szombathely között Veszprémen át kétóránként közlekednek a Bakony IC-k. A MÁV-Start tesztjelleggel autóbuszokat indít Ukk és Sümeg között az InterRégió vonatok által nem kiszolgált települések elérésére – tette hozzá.

Mosóczi László elmondta, megvalósul Győr és térsége közvetlen balatoni kapcsolata, a Győr-Celldömölk-Keszthely-Balatonszentgyörgy útvonalon kétóránként napi 7 pár InterRégió vonat közlekedik.

A korábbihoz képest csaknem 30 perccel csökken az eljutási idő Győr és Balatonszentgyörgy között, a nyugat-dunántúli városok és a Balaton közötti kapcsolat számottevően javul – jelentette ki az államtitkár.

Mosóczi László szólt arról, hogy megállás nélkül közlekedik a szegedi vonalon naponta két vonatpár Budapest és Szeged között, a menetidő így 18 perccel rövidül. Kecskemétre közvetlen új vonatok közlekednek Kőbánya-Kispest és a megyeszékhely között.

Az államtitkár elmondta, a MÁV-Start a szegedi vonalon is bevezeti a Debrecen-Nyíregyháza felé már népszerűnek bizonyult Televonat szolgáltatását. Az iskolai tanítási rend szerint vasárnaponként közlekedő járatokon Flirt motorvonatok vehetők igénybe kedvezményes áron, a hagyományos 50 százalékos jegynél is olcsóbb jegytípussal, helybiztosítással.

A változások között említette Mosóczi László, hogy a váci zónázó vonatok közlekedését kiterjesztik a reggeli és az esti órákra.

A 2019-2020-as menetrendi év a vasúti járműállomány szempontjából is korszakos változásokat hoz – mondta Mosóczi László, utalt arra, hogy az új menetrendben elindult a hazai fejlesztésű IC+ kocsik első, nemzetközi engedélyt kapott darabja Hamburgba.

Felidézte, várhatóan februárban áll forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vonalon az első néhány KISS emeletes motorvonat. Az összes nagykapacitású jármű forgalomba állításával 2022 őszére Budapest elővárosában évente 60 millió embert szállítanak majd a korszerű motorvonatok – mondta Mosóczi László.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Névnapok március 8.

info

Tombol az új őrület! – VIDEÓ

Mazsi

Az egész világot meghatotta: egymás kezét fogják a koraszülött ikerbabák – VIDEÓ

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!