Image default
Belföldi hírek

Molnár Zsoltot megzsarolták: „Nem drogoztam soha, nem vettem részt szexpartikon”

Nem a Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről – mondta az ATV reggeli műsorában Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója.

A politikus határozottan kijelentette, nincs eltitkolt lakása, soha nem drogozott, nem is vett részt szexpartikon. Molnár elárulta, a stúdióból egyenesen a rendőrségre megy feljelentés tenni, hiszen már név szerint is tudja, ki az, aki meg akarta zsarolni.

Molnár szerint a zsaroló kreált egy történetet, amelyet azzal szeretett volna hitelessé tenni, hogy az ügybe belekevert egy politikust is. Az MSZP pártigazgatója annyit árult el az elkövetelőről, hogy „egy fiatal, most megválasztott polgármester”, illetve azt, hogy régebben ez a polgármester is „kapott egy ilyen típusú pressziót”.

Molnár Zsolt azután ment be az ATV műsorába, miután egy blog ismert ellenzéki politikusokról ígért kábítószer- szex- és korrupciós ügyekről leleplező anyagokat. A blog szerzője szerint egy frissen megválasztott polgármesterről, valamint egy országgyűlési képviselőről van szó. A szerző két és fél hetet adott a politikusoknak, hogy önként visszavonuljanak a közélettől, ellenkező esetben – mint írja – leleplezi őket.

„Ezt a mocskos játszmát ma le kell zárni” – közölte Molnár az adásban. Azt üzente a blog rejtélyes szerzőjének, hogy tegye le a bizonyítékokat, dokumentumokat azonnal, ne várjon 2020 január 1-jéig.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Varga Imre

Hasonló hírek

Hőség – Több vasútvonalon korlátozzák a sebességet

Edit

Bakondi: elhibázott az EU bevándorláspolitikája

Edit

Százmilliókra büntethetik a magyar tojásmérgezőt

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------