7.9 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekMolnár Zsolt: terrorszervezetek akarnak bejutni az unióba

Molnár Zsolt: terrorszervezetek akarnak bejutni az unióba

forrás: MTI

Vannak arra utaló jelek, hogy különböző terrorszervezetek, terroristák megpróbálnak a migrációs hullámot kihasználva bejutni az Európai Unióba – mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke.

A testület ülése után Molnár Zsolt azt mondta: ennek a veszélye a Balkán, Ázsia és Észak-Afrika felől is fennáll. Ezzel együtt viszont kiemelte: a migráció, a terrorizmus és a betegségek sem ismerik az államhatárt.

hirmagazin_2015-08-28_172731

Ezek olyan kérdések, amelyekre „jó lenne nemzeti választ adni, de nem lehet” – fogalmazott. Ezért úgy véli: ezeket a problémákat egy ország egyedül rövid távon sem képes kezelni, csak más országokkal együttműködve.

Molnár Zsolt azt mondta: az elmúlt időszakban az embercsempészet már valóban olyan méreteket öltött, hogy annak szigorúbb megítélését, büntetését támogathatónak tartja. Emellett a szocialista képviselő szerint nem a honvédség bevetésére, hanem rendőrségi reformra lenne szükség. Mind eszközök, mind személyi állomány tekintetében erősíteni kellene a rendőrség határrendészeti egységeit.

Az egyik feladat, megakadályozni, hogy illegálisan bejussanak az országba – tette hozzá Molnár Zsolt, kiemelve: akik már itt vannak, azok számára humánus körülményeket kell biztosítani.

A szocialista elnök megjegyezte, hogy a kormány már kora tavasszal „helyesen” prognosztizálta, hogy mi várható. Mulasztott ugyanakkor  azzal, hogy mégsem tett időben semmit, csak „látszatintézkedéseket” a bevándorlási hullám kezelésére – tette hozzá.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy az előző nap az osztrák autópályán talált halott migránsokkal teli teherautó esete is azt bizonyítja, Brüsszel képtelen megoldásokat találni a „népvándorlásra”.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a migrációs nyomás addig nem fog csökkeni, amíg az unión kívül nem rendeződik a helyzet.

Ezért addig az elsődleges cél az, hogy mind fizikai, mind jogi eszközökkel megakadályozzák azokat, akik illegálisan akarnak bejönni az országba. Ennek nyomán szükséges a büntetőtörvénykönyv és egyéb jogszabályok módosítása, ezért döntött a kormány a műszaki határzár építéséről, a határvadász egység felállításáról, és ha szükséges, a honvédség bevetését is szorgalmazni fogják a határvédelem érdekében – fejtette ki Németh Szilárd.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work