18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

MOHOSZ-hírek

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye – Befejeződött a halőrzést támogató eszközök első ütemének átadása

    Budapest, 2017. augusztus 8., kedd (OTS) – A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szervezetével, mint stratégiai partnerével megkötött támogatási szerződéseken keresztül a Halgazdálkodási Alapból támogatja a halászati őri – ismertebb nevén halőri – feladatellátás fejlesztését az állami tulajdonban lévő, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekben élő, nemzeti kincsnek és természeti értéknek minősülő őshonos halállományok védelme, párhuzamosan a horgászok jogkövető magatartásának biztosítása, a horgászatra, halászatra vonatkozó jogszabályi előírások érvényesülésének ellenőrzése, az orvhorgászat és orvhalászat megakadályozása érdekében. A mai napon a Velencei-tó partján, Agárdon a szolgálati célú halőri vízi járművek átadására, egyben az eszközátadások első, kiemelt ütemének a lezárására került sor az FM, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az Állami Halőri Szolgálat képviselőinek jelenlétében

A MOHOSZ által meghirdetett tárgybani eszközbeszerzési pályázatra a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés, így végül 21 tagszövetség, 81 tagszövetségi tag horgászegyesület és 2 speciális jogállású tag adott be érvényes pályázatot összesen 787 db eszközre. A közben elindított és sikeres lezárt hét, eszközcsoportonként kiírt közbeszerzési eljárás után bruttó 369 millió Ft támogatási érték mellett végül összesen 470 millió Ft beszerzési áron 447 darab nagyértékű eszközt és 101 halgazdálkodó részére 398 db egyenruhát sikerült biztosítani. Az eszközök 70%-os vissza nem térítendő állami támogatással, tehát 30%-os önrész fizetésével kerülnek a végfelhasználókhoz, a gépjárművek és vízi járművek, egyéb eszközök (hőkamera, vadkamera, éjjellátó, keresőtávcső, fényképezőgép és mobiltelefon) esetében külön használói megállapodás keretében, ahol a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és a feltételek teljesítése esetén már automatikusan történik meg.

A Szövetség ezzel egy újabb jelentős lépést tett, tehetett meg azon az úton, melynek elindítására a magyar törvényhozás által 2013-ban elfogadott új, horgászbarát szellemű halgazdálkodási és halvédelmi szellemű törvény hatályba lépése után 2014-ben a magyar horgászok is bizalmat szavaztak. A közösen elvégzett munka eredményeként pedig 2016. január elsejétől már a napi, vízparti gyakorlatban kezdődött az új időszámítás a magyar sporthorgászatban, mivel ekkortól szűnt meg a kereskedelmi halászat az állami tulajdonú természetes vizeken, egyben a jelentősen átalakult és feladataiban kibővült MOHOSZ, mint a horgászok és a horgász egyesületek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó szervezet lett 2030-ig a legtöbb vízterület haszonbérlője. A jelenleg 28 területi szövetséget, mintegy 1200 horgász egyesületet, továbbá 13 speciális jogállású gazdasági társaságot – köztük a Balaton és a Tisza-tó hasznosítóit – tömörítő MOHOSZ nyilvántartott horgászlétszáma 2017. elejére közel 80.000 fős bővüléssel már 400.000 fő felé emelkedett, így egyértelműen Magyarország legnagyobb hálózatos felépítésű szervezete.

A Szövetség stratégiai – Kormányhatározattal is megerősített – célja, hogy egy egységes, átlátható, az állami statisztikai szemléletben is jól bemérhető horgászati és horgászturisztikai hálózat kerüljön kialakításra a kapcsolódó, a horgász és a halőr mindennapi életét is megkönnyítő, elengedhetetlen informatikai fejlesztések, beruházások mellett. Mindez azért is szükséges, mert a teljes, dinamikusan növekvő szektor a családtagokkal együtt már 1 millió állampolgárt érint és több ezer munkahelyet tart fenn, miközben évi több tízmilliárd forint bevételt, benne jelentős költségvetési- és adóbevételt generál és realizál. A MOHOSZ ezúttal is megköszöni minden érintett hivatal, szervezet és személy közreműködését és együttműködését a jelen feladat sikeres végrehajtásának érdekében, egyben kéri a magyar horgászokat, hogy a halőröket partnerként kezelve továbbra is segítsenek Magyarország vizes élőhelyeinek, vízi élővilágának megóvásában és azok konzekvens fejlesztésében.

MOHOSZ – A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében! 


Forrás: MTI (MOHOSZ Elnöksége)

Képek: fehova.hu, mohosz.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work