17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárAutók - motorok - hajókModellváltás fogta vissza a Magyar Suzuki eredményét tavaly

Modellváltás fogta vissza a Magyar Suzuki eredményét tavaly

hirmagazin 2015 06 17 152931

Budapest, 2015. június 17., szerda (MTI) – A modellváltás technológiai feltételeinek megteremtése miatt csökkent a Magyar Suzuki forgalma és nyeresége tavaly, a Magyarországon gyártott új Vitara modell piaci sikere azonban az idén akár értékesítési rekordot is hozhat a vállalatnak – derült ki vállalat szerdai budapesti eredmény beszámolóján elhangzottakból.

A Magyar Suzuki (MS) Zrt. a márciussal zárt 2014/2015-ös pénzügyi évben 1,539 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az előző évi 1,567 milliárd euró után. Nyeresége 19,1 millió euró lett, az előző évinél 46,4 százalékkal alacsonyabb.

Tavaly a Magyar Suzukinak saját gyártmányú autók értékesítéséből 1,457 milliárd euró bevétele származott, ami 0,8 százalékkal maradt el az előző évitől.
A vállalat tavaly 147 ezer járművet gyártott, 9 százalékkal kevesebbet az előző pénzügyi évi 161 ezernél. A saját gyártású autók értékesítési darabszáma a 2013-as 157 755-ről 150 587-re csökkent, a magyarországi értékesítés viszont 16 százalékkal 4652-re nőtt 4007-ről.

A Magyar Suzuki vezetői a modellváltásra való technikai felkészülésnek tulajdonították a 2014/2015-ös pénzügyi évben elért előző évinél alacsonyabb forgalmi adatokat, a nyereség csökkenését pedig a jelentős mértékben megemelkedett értékesítési költségekre vezették vissza. Az értékesítési árbevételnek az eladási darabszámnál kisebb mértékű csökkenését pedig a magasabb kategóriás modellek növekvő részarányának tulajdonította Krisztián Róbert értékesítési igazgató.

Oura Rjóicsi termelési igazgató a tájékoztatón elmondta, hogy idén tavasszal bemutatott Suzuki Vitara modell piaci sikerének köszönhetően a Magyar Suzuki idei eladásai az eredetileg tervezett 165 ezret „akár 10-15 ezerrel is felülmúlhatják”.

Gyurján Ildikó pénzügyi vezérigazgató-helyettes pedig jelezte, hogy az értékesítési árbevétel is minden bizonnyal meghaladja majd a tervezett 1,7 milliárd eurót, bár azt még korai lenne megbecsülni, hogy mennyivel. A Magyar Suzuki eddigi rekordja 2013/2014-es pénzügyi évben elért 1,567 milliárd eurós értékesítési árbevétel volt, ami 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit.

Krisztián Róbert értékesítési igazgató rámutatott, hogy a Vitara saját szegmensében az értékesítési statisztikák élére került Magyarországon. Áprilisban 647 autót adott el a Suzuki, amivel 9,61 százalékos piaci részesedésre tett szert, és az eladások egyharmadát pedig már a Vitara adta.

Jól halad a Vitara exportja is – mutatott rá az értékesítési igazgató -, hiszen a kocsiból a gyártás megkezdése óta már több mint 28 500-at exportált a Suzuki. A gyártás beindításakor a Magyar Suzuki eredetileg 70 ezer Vitara előállítását tervezte az első évében.

Az autót egyelőre csak az európai piacokra exportálják, de az eladásokat fokozatosan kiterjesztik arra a 81 országra, ahová az S-CROSS modelleket is szállítják.

Az értékesítési igazgató jelezte, hogy a Suzuki a magyarországi kínálatot az idén egy új importmodellel, a Celerio városi kisautóval tervezi bővíteni.

Takeucsi Naojuki vezérigazgató a vállalat terveiről szólva elmondta, hogy a hangsúlyt elsősorban a versenyképesség fokozására, illetve a beszállítóknál a minőség javítására helyezik majd. Rámutatott, hogy a Magyarországon gyártott S-CROSS modell eladásai Japánban bizonyítják, hogy az esztergomi autók minősége megfelel a világszínvonalnak, „a minőségbiztosítás azonban egy soha véget nem érő folyamat” – hangsúlyozta. A Magyar Suzuki jelenleg mintegy 350 európai beszállítóval dolgozik, ebből 77 magyar.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work