6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMit keresett a világsztár a Fővárosi Nagycirkuszban?

Mit keresett a világsztár a Fővárosi Nagycirkuszban?

Nemcsak Hollywood lehet otthonos, hanem a Fővárosi Nagycirkusz is!

Ezt igazolja az a tény, hogy Penelope Cruz egy héten belül immár másodszor is megnézte a Vízi cirkusz – Atlantisz gyermekei című fantasztikus előadást, amelynek végén – a látott csodák hatásának engedve – az Oscar díjas színésznő még sokáig a helyén maradt, hogy a gyermekeivel együtt visszaidézzék a műsor legérdekesebb pillanatait.

Valami hasonlón fáradoznak a cirkusz alkalmazottai is. Visszaemlékeznek persze más és más indíttatásból. A színházigazgatóból cirkuszigazgatóvá avanzsált Fekete Péter például még most sem hiszi el, hogy az első igazi nagycirkuszos rendezése valóban annyira jól sikerült, hogy a Pedro Almodóvar felfedezte „csodálatos spanyol nő” kétszer is kíváncsi volt az egész estét betöltő programra.

Boginak, az infopultosnak már a világsztár puszta közelsége is olyan maradandóan felkavaró élményt jelentett, hogy bizony még a nyugodt éjszakai alvás is komoly veszélybe került. Ági a büfés, ambivalens.

Nem kicsit haragszik azért, mert a közös fotó elmaradt, ugyan akkor büszke is arra, hogy nagy tételekben Ő adhatta el a Scooby-Doos nyalókákat Penelope Cruz gyermekeinek.

 

Mit keresett a világsztár a Fővárosi Nagycirkuszban

Fotó: Mernyó Ferenc

Forrás: zene.hu

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem