6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságMiskolci segítség az épülő ugandai magyar kórháznak

Miskolci segítség az épülő ugandai magyar kórháznak

hirmagazin_2015-08-15_110335
Együttműködési megállapodást írt alá Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnöke a miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (MISEK) képviselőjével, Dr. Pap Tibor orvosigazgatóval. A megállapodás értelmében a kórház diagnosztikai és terápiás eszközökkel fogja segíteni az AHU által támogatott, épülőfélben lévő egészségügyi központot Ugandában. A MISEK egészségügyi szakembereket is fog a térségbe küldeni.

A Magyar Afrika Társaság  (AHU) egészségügyi központot létesít Ugandában. A megállapodás aláírása kapcsán Miskolcon tartott sajtótájékoztatón Balogh Sándor, az AHU elnöke elmondta, a szervezet által Ugandába szervezett 11 orvosi missziónak és a most épülő kórháznak fontos küldetése, hogy az afrikai emberek életkörülményeit javítsák. Ez közös ügy, hiszen mind az afrikaiaknak, mind Európának az a legjobb, ha nem kényszerülnek emberek tömegesen elhagyni a szülőföldjüket.

A missziók eredménye, hogy az Afrikát megjárt orvosok felkészültebbek a nálunk már ismeretlen fertőző betegségek diagnosztizálásában és gyógyításában, így fontos szerepet játszhatnak a migránsok hazai ellátásában is. Patay Dorottya a Magyar Afrika Társaság Civil és Humanitárius Ügyeinek igazgatója a Középsulinak elmondta, az AHU azon dolgozik, magyarországi  menekülteket befogadó állomásokra látogassanak el önkéntes orvosok, és segítsék az ottani egészségügyi teamek munkáját. Bicskére, Nagyfára és Debrecenbe augusztus eleje óta járnak azok a szakemberek, akik már korábban részt vettek az AHU egy-egy orvosmissziójában.

Dr. Pap Tibor a MISEK orvosigazgatója elmondta, a borsodi egészségügyi szolgáltató rendszer racionalizálásával és egy nagyértékű eszközbeszerzéssel, számos, régi, ám jól funkcionáló eszköz szabadult fel. A MISEK ezt az eszközparkot fogja az ugandai kórház rendelkezésére bocsájtani. A kórházban általános vizsgálót és egy infúziós terápiára alkalmas kórtermet alakítanak ki. Hozzátette, a jövőben önkéntesként Afrikába látogató kollégák kinntartózkodását a MISEK szakmai gyakorlatként fogja kezelni, ennek megfelelően a kollégák kapnak fizetést ebben az időszakban, nem kell szabadságot kivenniük.

Forrás: kozepsuli; Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work