20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMint egy kémfilmben! Így buktatják le a korrupt magyar orvosokat..

Mint egy kémfilmben! Így buktatják le a korrupt magyar orvosokat..

Budapest — Doktornő, nem tudná elintézni, hogy ne kelljen bevonulnom a börtönbe? De, 300 ezerért nagyon szívesen – körülbelül így zajlott le az a beszélgetés, aminek a végén a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) nyomozói bilincset tettek a pszichiáternő kezére.

Nem ő volt az egyetlen, júliusban egy háziorvost és segítőjét gyűjtötték be, akik 50 ezer forintért hamis védettségi igazolásokat állítottak ki. Szeptember elején két főorvosnőt vittek el, és egyikük asszisztensét, akik rutinszerűen fogadták el az immár illegális hálapénzt, noha a rendelő előtt kint lógott a felirat, hogy nem teszik. Egy sportorvos versenyengedélyeket állított ki vizsgálat nélkül, negyvenezer forintért. Egy szakorvos a nővéren keresztül szedett be pénzt az idősek kórházba utalásáért – itt a nővér bűnsegédként lett gyanúsított.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Idén a nyomozók eddig 23 esetben tettek feljelentést hálapénz elfogadása miatt – ez január 1-jétől illegális, és március 1-jétől vizsgálja egy elit csapat.

– Ez a szervezet nagyon komoly felderítéseket végez, mindent bevethetnek a fegyveres erők korrupt munkatársainak kiszűrésére – mondta akkor lapunknak Tarjányi Péter.

Szeptember 10-én adták hírül, hogy elvittek két orvost és egy asszisztenst / Fotó: PoliceSzeptember 10-én adták hírül, hogy elvittek két orvost és egy asszisztenst / Fotó: Police

A rendelő előtt kint lógott a tábla, hogy nem fogadnak el hálapénzt – mégis megtették / Fotó: PoliceA rendelő előtt kint lógott a tábla, hogy nem fogadnak el hálapénzt – mégis megtették / Fotó: Police

Módszereik közé tartozik a telefonlehallgatás, a poloska, a csalivizsgálat, a titkosszolgálati megfigyelés.

A pontos eszközökről persze nem beszélnek, de a hang- és képrögzítő holmik a rendelkezésükre állnak: kamerás szemüveg, mikrofonos toll, hogy csak a legalapabb James Bond-szettre gondoljunk.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

– A bejelentéseket mindig nagyon körültekintően leellenőrizzük, nem megyünk el egy mellett sem – mondta dr. Váradi Piroska rendőr ezredes, az NVSZ Korrupciómegelőzési Főosztály vezetője a Blikknek.

Dr. Váradi Piroska rendőr ezredes, az NVSZ Korrupciómegelőzési Főosztály vezetője / Fotó: NVSZDr. Váradi Piroska rendőr ezredes, az NVSZ Korrupciómegelőzési Főosztály vezetője / Fotó: NVSZ

– A megbízhatósági vizsgálatoknál a kollégáim bejelentkeznek az orvosokhoz vagy az egészségügyi dolgozókhoz, és elmondják, milyen problémájuk van, majd a megoldásért cserébe pénzt vagy más jogtalan előnyt ajánlanak. Arra nincs lehetőségük, hogy úgymond rátukmálják az orvosokra, egészségügyi dolgozókra a hálapénzt. Egyértelmű döntési helyzetet kell teremteniük a vizsgálat alá vont személy részére, hogy az esetleges büntetőeljárás során az érintett döntése bizonyítékként felhasználható legyen – magyarázta a módszer lényegét dr. Váradi. Jelenleg egy orvos 8750 forint értékű ajándékot fogadhat el.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

– Tanakodtunk rajta, hogy kell-e egyáltalán erről beszélni, hiszen ha valaki arra esküdött fel, hogy tegye a dolgát és a betegeket gyógyítsa, akkor fel sem merülhet benne, hogy 8750 forintig elvár valamit. Kapcsolatban vagyunk a Magyar Orvosi Kamarával , amely kampányt indított a hálapénz ellen. Rendet tenni a fejekben, hogy az emberek ne borítékkal menjenek az orvoshoz.

Felverte a Covid az árakat

Az ellátás csúsztatása, leállása miatt már tavaly is jó pár százalékot emelkedett a hálapénz összege. Mielőtt illegálissá vált, így nézett ki a paraszolvencia:

  • Vesekő: 45 ezer forint, járvány után: 50 ezer forint
  • Csípőprotézis: 50 ezer forint, járvány után: 58 ezer forint
  • Agyműtét: 160 ezer forint, járvány után: 200 ezer forint
  • Vakbélműtét: 20 ezer forint, járvány után: 25 ezer forint
  • Szülés: 200-230 ezer forint, járvány után: 250 ezer forint
  • Szürkehályog-műtét: 35 ezer forint, járvány után: 38 ezer forint
  • Bokaszalagműtét: 50 ezer forint, járvány után: 55 ezer forint
  • Mandulaműtét: 60 ezer forint, járvány után: 64 ezer forint
  • Gerincsérvműtét: 100 ezer forint, járvány után: 108 ezer forint
  • Mióma eltávolítása: 75 ezer forint, járvány után: 79 ezer forint
  • Emlőrák eltávolítása: 50 ezer forint , járvány után: 54 ezer forint
  • Gégeműtét: 25 ezer forint , járvány után: 27 ezer forint
  • Pajzsmirigyműtét: 35 ezer forint, járvány után: 38 ezer forint
  • Vastagbéltükrözés: 25 ezer forint, járvány után: 27 ezer forint
  • Gyomortükrözés: 10 ezer forint, járvány után: 13 ezer forint

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem